- hirdetés -

Nagyban zajlanak a Zöld Város projekt munkálatai. A munkaterületek hivatalos átadása október 18-án történt meg, az első hét organizációs feladatai után a múlt héten már elindultak a tényleges kivitelezési feladatok is. Szőke Sándort, a Szonita Hungary Kft. ügyvezetőjét kérdeztük az eddigi eredményekről és a jövőbeli tervekről.

– Az esős időjárás nagyban befolyásolta az elmúlt napok munkálatait. Mivel a belvárosban dolgozunk, nem szeretnénk felhordani a sarat a munkagépekkel a járdákra és az úttestre. Ennek ellenére elmondhatom, hogy most már a Szabadság téren a teljes tükröt kiszedtük, jelenleg a kitűzések és az ágyazatkészítés van folyamatban. Az új ÖKO térkő felületek szegélyezése következik most az egyéb kézi és gépi földmunkák mellett. Nagyon nagy odafigyeléssel kell dolgoznunk, hiszen rengeteg közmű található a területen. Óvatosan, elővigyázatosan kell haladnunk, nehogy kárt okozzunk valamelyik vezetékben.

Fotó: OrosCafé

A katolikus templom előtti fák épségéért többen is aggódnak. Ennek hangot adtak forgatásunk alkalmával is az arra járók. Szőke Sándor kiemelte, a fákat nem érintik a munkálatok.

– A Szabadság téren a járdát fogjuk majd kiszélesíteni, illetve a templom bejárata előtti részt pótoljuk ki nagyobb ívben. Mindent elkövetünk azért, hogy semmilyen kárt ne okozzunk a fákban. A megrendelő és a műszaki ellenőr is külön kérte, hogy vigyázzunk rájuk. Igyekszünk nem nyúlni a gyökereikhez, hisz nekünk is az a célunk, hogy ne sérüljenek meg ezek az élőlények – hangsúlyozta.

A Zöld Város projekt két másik helyszínéről is kérdeztük a kivitelezőt. Szőke Sándor elmondta, a Dózsa György utcai részen megtörtént az első ütem organizációja. A földmunkákat a kedvezőtlen időjárás miatt itt még nem kezdték el a múlt héten, hisz nem akarták balesetveszélyessé tenni az útszakaszt a sár miatt. Azonban ma, vagyis a szerdai napon elkezdődnek az új parkolók kialakításának előkészítő munkái, a tükör kiszedése és a szegélyek helyszínre szállítása is.

Az evangélikus templom melletti sikátor várhatóan másfél-két hét múlva lesz lezárva. Itt első ütemben a járdát törik fel, majd a törmelék elszállítása után elkezdődnek a helyszínen a térvilágítási munkálatok is.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.