Milyen irányba változik az ékszerdivat? Milyen technikai fejlődésen ment át az elmúlt években az ötvösszakma? Miért nem éri meg használt ékszert viselni? Idősebb és ifjabb Mainkó István minden kérdésre választ ad.
Mainkó István okleveles ötvösmester 34 éve nyitotta meg üzletét Orosházán. Ő volt az első, aki ékszerjavítással foglalkozott a városban, sőt, akkoriban egész Békés megyét tekintve is csak ketten űzték ezt a szakmát. Rajta kívül egy hölgy vállalkozott csak arra, hogy ezt a rendkívüli elhivatottságot, művészi érzéket és végtelen precizitást igénylő munkát folytassa.
– Amikor kezdtem a szakmát, nem szabadott ékszert készítenünk vagy árulnunk, csak javíthattuk azokat. Ettől függetlenül rengeteg munkám volt, folyamatosan jöttek a megrendelések, és lelkes fiatalként mindenre igent mondtam. Napi 4-5 órát aludtam, de nem bántam, hisz a szakma szerelmese voltam – mesélte.
Az 1980-as évek végén a vöröses arany ékszerek voltak a legkelendőbbek, hisz ebből volt a legtöbb a piacon. A férfiak kevesebb ékszert viseltek, a karikagyűrű mellett maximum egy pecsétgyűrűt vagy egy vékonyka láncot hordtak magukon. István azt mondja, mára a férfiak számára is fontossá vált a divat, így többen hordanak a nyakláncok mellett karkötőt is. Az idősebbek az aranyat, a fiatalok az ezüstöt és a fehéraranyat preferálják. Manapság kedveltek az egyedi ékszerek, melyeket vésett motívumokkal, írással, drágakövekkel, többszínű anyagokkal tesznek megismételhetetlenné. A változatok száma végtelen.
Ez egy bizalmi alapon nyugvó szakma. Több szempontból is. A megrendelőnek bíznia kell a szakember tudásában, a mesternek pedig időt és lehetőséget kell adnia arra, hogy a vevő elmondja igényeit, kiforrjon benne, mit is szeretne valójában.
Mainkó István szerencsésnek érzi magát amiatt is, mert ezt az elvet vallja és követi fia, ifjabb Mainkó István is. A 34 éve működő üzletet ma már együtt vezetik, és ez az édesapa számára hatalmas ajándék. Az ifjabbik István Budán, a Szimultán Művészeti Iskolában végzett ötvös, fémműves szakon, de azt mondja, szakmai tudásának javát édesapjától tanulta. Bár ő már egy más világba csöppent bele, ahol a technológia fejlődése új utakat nyitott az ötvösök előtt.
– Robotizálódik a szakma, egyszerűsödnek a mechanizmusok – vette át a szót az ifjabb Mainkó István. – Sokkal könnyebb ma megalkotni egy ékszert, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Régen például kézzel véstek, ma már ez a folyamat lézerrel történik. Meg kell tanulni hozzá az adott programot, és már jóval kényelmesebben, gyorsabban kivitelezhető a munka. Sőt, vannak olyan apró motívumok, melyeket kézzel nem is lehetne az ékszerbe vésni.
– A kézimunkát kiszorítja a gépesítés, és emiatt ellustulnak az emberek – vette át a szót az édesapa. – Egyre kevesebben tudnak már a régi eszközökkel dolgozni, és ebből az következik, hogy előbb vagy utóbb nem lesznek szakemberek. Ha veszel egy spéci gépet, már csak azt kell tudnod, melyik gombot mikor nyomd meg. Olyan ez, mint a kézi és a gépi hímzés. Lehet, hogy a kézi tökéletlenebb, de szerintem épp ettől egyedi, hisz abból nincs még egy.
Apa és fia csak új ékszereket árul. A használt ékszerektől mindketten „tartanak”, ők maguk sem viselnék azt, és másnak sem ajánlják.
– Az arany és az ezüst beszívja az energiákat, a negatívot és pozitívot egyaránt. Ha logikusan belegondolunk, az ad tovább az ékszerén, akinek valamilyen problémája akad, mondjuk pénzre van szüksége, vagy rossz emlék köti ahhoz a darabhoz. Az az ékszer már magában hordozza a negativitást, és ha felveszed, akkor vele együtt a problémákat is magadra akasztod. De ha a kemencében kiégetjük, és újat készítünk belőle, akkor a tűz által megtisztul az anyag. Továbbá kivételt képeznek az antik, egyedi darabok, illetve azok az ékszerek, melyek családi örökségként, szeretteinktől kerültek hozzánk. Ezután azt várja, hogy új gazdájának energiáit végre befogadhassa – tette hozzá az ifjabb Mainkó István.
