Sorozatunkban orosházi illetőségű sportolókat faggatunk ki pályafutásuk legboldogabb vagy legmeghatározóbb pillanatairól.A sort Kónya Balázzsal folytatjuk, aki a kézilabdán belül a játékoskarrierjéből és a játékvezetőként eltöltött eddigi időszakból is idézett fel kedvenc emlékeket, csakúgy mint a Spartan Race világából.
– A játékvezetés terén talán az első NB1-es mérkőzésünket emelném ki, hiszen nem kisebb feladat várt ránk Héjja Ádám kollégámmal, mint hogy a Pick Szeged egyik bajnoki összecsapását irányítsuk. Jó érzés, de egyben nagy felelősség is, amikor a nagy emberek elé úgymond „kicsiként” vagy fiatalként odaállsz és akkor irányítanod kell őket, menedzselned az egész mérkőzést.
Igazából ezen kívül még az összes olyan mérkőzésre szívesen tekintek vissza, amit a magyar felnőtt- vagy korosztályos válogatottnak vezettünk. Amikor ott állsz a pályán és hallod a kezdés előtt a himnuszt, az tényleg libabőrös érzés. Vagy szívesen emlékszek vissza arra, hogy a Szeged mellett más magyar nagycsapatoknak, a Veszprémnek vagy a Győrnek is vezettünk már mérkőzést. Érdekes érzés volt, hogy azok a játékosok, akiket gyerekként még a TV-ben láttál, most ott állnak melletted vagy például Blagotinseknek és Nenadicnak is te mutathatod fel a két percet – idézte fel.
A játékvezetés persze nem véletlenül jött be az életébe, hiszen játékosként is több évet eltöltött az Orosházi FKSE egyesületénél. Ebben az időszakban a korosztályos csapatoknál eltöltött évek alatt többször jutottak el négyes döntőkbe, ahol azonban az elődöntőben vagy a bronzmérkőzésen rendre vereséget szenvedtek. Egy Alsóörsön rendezett tornán viszont végre megtört a jég. A bronzérmet megszerezve nem kisebb ellenfelet sikerült legyőzniük, mint a már akkor is nagyon jó erőkből álló szegedi utánpótláscsapatot.
A Szegeden kívül a legtöbb élcsapat, így a Csurgó is nagyon erős utánpótlással rendelkezett. Őket is sikerült azonban legyőzniük egy emlékezetes összecsapáson, melyre szintén jó szívvel gondol vissza. A mérkőzés ráadásul úgy dőlt el, ahogy az ilyen kiélezett küzdelmek során szokott: a végjátékban, egygólos különbséggel.
A Spartan Race világával az elmúlt két-három évben kezdett el komolyabban foglalkozni, a kedvenc pillanata pedig az volt, amikor a tavalyi évben először sikerült teljesítenie a leghosszabb, úgynevezett beat távot, ami 21 kilométert jelentett.
– Amikor beértem a célba az volt az első gondolatom, hogy sikerült, végigcsináltam. Az időeredmény is fontos egy ilyen versenyen, de akkor úgy éreztem, hogy másodlagos volt.
Tényleg nehéz elfelejteni azt az érzést, amikor végre bebizonyíthattam saját magamnak, hogy képes vagyok rá, hogy azért mentem el mindig készülni rá, akár suli vagy munka után, hogy ez sikerüljön. Amikor pedig áthaladtam a célvonalon, végre elmondhattam, hogy igen, megérte előtte az a sok szenvedés – tette hozzá Balázs.
