- hirdetés -

A pandémia nem kímélte az orosházi lóversenyeket sem. Idén is, tavaly is elmaradt a lovas majális. Volt viszont és idén is lesz Szent István napi lóverseny, augusztus huszadikán.

Az Orosházi Lovas Egyesület vezetősége és tagsága számára nagyon fontos, hogy az augusztus huszadikai lóversenyek szép hagyománya idén se szakadjon meg. Bár néhány hónappal ezelőtt még minden bizonytalan volt, optimista emberek módjára szépen lassan elkezdték szervezni a nyár végi nagy eseményt. Nekik lett igazuk. Kulik Ferencet, az egyesület elnökét kérdeztük, milyen programok vannak tervezve a nagy napra.

– Azt szeretnénk, ha sok tekintetben folytatódnának a verseny hagyományai, de ismét szeretnénk előrukkolni valami újjal, helyivel, nem szokványossal is. A tavaly előtti nagy sikerre való tekintettel ismét meghívtuk és egy hasonlóan látványos bemutatóra kértük fel Vári Gyula műrepülő világbajnokot.

A hagyományos fogathajtó versenyek sem maradhat el (Fotó: Horváth Bence)

A hagyományos versenyek közül megrendezzük a póni fogatok megyei döntőjét, és lesz természetesen kettesfogat hajtó verseny. Ismét láthatja a közönség a gyönyörű négyes fogatokat, mégpedig versenyben. Tervezünk három izgalmasnak ígérkező ügetőfutamot. Ami a galoppot illeti, itt következne a meglepetés: tervezünk egy gazda futamot, melyen a különböző orosházi és környéki, gazdaságokban tartott hobby lovak hátára pattannak fel a gazdák és vívnak egy izgalmas versenyt. Hogy kik lesznek a gazda-zsokék, azt még nem áruljuk el – mutatta be a versenyprogramot Kulik Ferenc.

Idén is láthatjuk a híres Puszta ötöst (Fotó: Horváth Bence)

Lesznek persze a műrepülő show mellett egyéb bemutatók is. A kutyakiképző iskola növendékei bemutatóznak, lesz két alkalommal csikós bemutató és közönség elé lép – szintén két alkalommal – a híres Puszta ötös is. Ezek mellett a gyerekeknek póni lovagoltatás, ugrálóvárak, kirakodó vásár és lesz a szokásos kisállat börze is.

Az egész napos program ingyenesen lesz megtekinthető. A szervezők remélik, hogy nem csak a lovassportok szerelmesei, de családtagjaik is megtalálják a programok között a nekik valót.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.