Az ő nevéhez kötődik a budapesti Várkert Bazár szökőkútjának újraalkotása, jó barátságot ápolt Kányádi Sándorral és munka közben szívesen hallgat komolyzenét vagy hangoskönyvet: például Márai Sándort, Szabó Magdát vagy Wass Albertet. Bemutatjuk Csák Attila szobrászművészt, akinek a története Orosházáról és Nagyszénásról indult.
“Aki a kezével dolgozik az kézműves. Aki a kezével és az eszével, az mester. Aki viszont a kezével az eszével és a szívével dolgozik: az a művész.” – tartja a mondás.
Orosházán született, gyermekkorát Nagyszénáson töltötte, majd Szegeden tanult a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában szobrász szakon. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett diplomát szobrász-restaurátorként. Csák Attilával beszélgettem, aki hiába költözött el Nagyszénásról, (ahogyan ő is fogalmazott) a mai napig ezer szállal kötődik vissza és, ha teheti, hazalátogat. Orosházán és Nagyszénáson is találkozhatunk általa készített munkákkal, 2014-ben kiállítása is volt a Czabán Samu Művelődési Házban. Szobrászként és restaurátorként dolgozik, ma már Pátyott él.
Honnan indul a történet?
– Már óvodában is mindig rajzoltam. Egy szemlélődő és megfigyelő gyermek voltam, aki tényleg mindig mindent lerajzolt. Már az általános iskola alsó tagozatában is, de jelentősen a felső tagozatban látszott meg ennek az eredménye – sokszor nyertem rajzversenyt. Ez akkor nagy szám volt, és számomra óriási élmény. A Tömörkénybe felvételizők úgy 80%-a grafikus szeretett volna lenni, mert csak rajzoltak. Én is ilyen voltam, de a habitusom és a termetem miatt úgy gondolták, hogy inkább szobrász szakra menjek. Így tereltek a szobrászat felé, de egy percig sem bántam meg, hogy szobrász szakra vettek fel a középiskolában.
(Csák Attila grafikái)
A családban volt olyan, aki szintén művészi tevékenységeket folytatott és inspirálta?
– A szűk családi körben első generációs művész vagyok. A tágabb családot tekintve nagynéném férje, Bánfi Antal szintén orosházi, és ő is szobrász szakon végzett a Tömörkényben. Erről már gyerekkoromban tudtam, sokszor szóba kerültek a rajzai és a középiskolás évei, nekem ez nagyon izgalmas volt. Ő volt az, aki felfigyelt rám a rajzaim miatt, és segített a felkészülésben a középiskolai felvételire. Érdekes az élet, mivel 13 évvel később a fiát, Bánfi Gábort én készítettem fel szintén a Tömörkényre. A tanulmányait folytatta, és restaurátor szakon végzett az egyetemen. Mai napig is nagyon sokat dolgozunk együtt, és szoros szakmai és rokoni viszonyt ápolunk.
Hogyan befolyásolták az orosházi/nagyszénási évek művészetének alakulását?
– Az orosházi és a nagyszénási évek fontosak a számomra. Amit én hoztam otthonról, nem is igazán művészi szempontból fontos, inkább az a munkamorál, amit a szüleimtől tanultam. Nagyon sokat dolgozom, de szeretek is dolgozni. Szeretem az utat végig járni, és nem a csúcs érdekel, hanem az úton történő események. Ezen kívül pedig az alázatot, ami szakmailag is fontos. Ez számomra arról szól, hogy a legnagyobb elhivatottsággal és a legjobb tudásommal oldjam meg a feladatokat. Ezeket mind otthonról hoztam, és ez nagyon fontos a mostani szakmai életemben.
Mi volt a legnagyobb szakmai kihívás?
– Az első legfontosabb és legnagyobb szakmai kihívás a budapesti Várkert Bazárban a Triton-kút újraalkotása volt. A park egyik legfontosabb szobra ez a szökőkút. A karrierem során ez volt az első nagyobb kihívás és rögtön mély víz – nagyon gyorsan kaptam a hírt, hogy én nyertem a kiírt pályázatot. Egyből érkezett is a felkérés, igazából időm se volt belegondolni, hogy valójában ez mekkora kihívás a számomra. Attól kezdve figyeltek fel rám igazán és érkezett több rekonstrukciós feladat is.
A restaurálás egy nagyon izgalmas feladatkör, ez pedig egy izgalmas téma volt. Két archív fotó alapján készítettem el a szobrot. Én a restaurátorok között nagyon nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy ha volt szabadidőm, akkor vagy rajzoltam, vagy mintáztam, és folyamatosan tanultam, ennek pedig meglett az eredménye. Az utóbbi 20 évben külön képeztem magamat, ezért sikerült ez a szép szobor.
(Attila egyik legizgalmasabb munkája, Amphitrité szobrának kibontása. A szökőkút felismerhetetlen állapotban került hozzá, a munkafolyamat során derült ki, hogy egy gyönyörű barokk szobrot rejtett a műkő. )
Mi volt a legmegtisztelőbb megkeresés?
– Melocco Miklós (Kossuth-díjas szobrászművész – a szerk.) kollégám és barátom felhívott, hogy szeretne valakinek bemutatni. Ellátogatott a műtermembe Pátyra, akit pedig megismertem általa, az Kányádi Sándor volt. Sándor bácsival az utolsó 10 évében nagyon szoros, jó baráti kapcsolatot ápoltam. Megálmodta, hogy Benedek Eleknek szeretne kutakat állítani, erről van is egy verse, az “Elek apó nyolc kútja”. Az első kutat el is készítettem, nem messze attól a lakástól, ahol Sándor bácsi élt, pont a lakásából rálátott erre a kútra.
Attila elárulta, munkája során sok embert volt lehetősége megismerni, és ezáltal sok személyes történet is fűződik egy-egy munkájához. A két magyar hegymászó, Kiss Péter és Erőss Zsolt emlékére ő készített emléktáblát, amit a mai hegymászás legjobbjai hatezer méter magasra fel is vittek oda, ahol vélhetően az egykori hegymászók nyugszanak.
Melyik a kedvenc munkája?
– Kányádi Sándor bácsi halála után nem sokkal egy emlékkő került felavatásra, amelyre én készítettem róla a portrét. Nekem ez nagyon fontos pillanat, Sándor bácsitól egyfajta búcsú volt. Később megtudtam, hogy az özvegyének ez a kedvenc ábrázolása Sándor bácsiról.
