Új sorozatunkban orosházi illetőségű sportolókat faggatunk ki pályafutásuk legboldogabb vagy legmeghatározóbb pillanatairól. Ezúttal az OMTK-ULE csapatkapitányát, Harangozó Krisztiánt kérdeztük meg, aki orosházi és kondorosi időszakából is idézett fel meghatározó pillanatokat.
– Nagyjából 6 évesen kezdtem el focizni Csanádapácán. A korombeli gyerekekkel játszottunk, bicikliztünk és hát természetesen rúgtuk a bőrt naphosszat. Ez olyan 14 éves koromig volt így, akkor kerültem Orosházára, majd a gimnáziumi tanulmányaim megkezdésével az utánpótlásba – mesélt a kezdetekről.
18-19 éves korában jött volna egy nagyobb lehetőség az életében, hiszen csapattársaival elkezdtek az akkori NB3-as OFC-ben alapozni. Egyik meghatározó, bár nem feltétlenül pozitív pillanata ekkor érte őt, hogy az alapozás végén, mindössze egy nappal az átigazolási határidő lejárta előtt szóltak nekik, hogy keressenek másik csapatot maguknak.
– Akkoriban még nem olyan volt a hozzáállás, mint most az OMTK-ULE esetében, hogy a helyi fiatalok szereplését támogatták, inkább külföldi játékosoknak kellett a hely. Viszont ha nem is volt egy boldog emlék, de nagyban meghatározta a későbbi pályafutásomat. Egy kisebb féléves kitérőt töltöttem Szegeden, majd utána elkerültem Kondorosra, ahol 8, rendkívül szép év következett.
3 megyei bajnoki cím, megyei kupagyőzelem és hát nem utolsósorban fantasztikus barátok és csapattársak határozták meg ezt az időszakot. Utána jött ismét Orosháza, indítottam egy vállalkozást és kézenfekvő volt, hogy itt folytassam a focit – árulta el.
Krisztián jelenleg az ULE csapatkapitányaként és utánpótlásedzőjeként is igyekszik helyt állni. Utóbbi feladatáról úgy nyilatkozott, mivel ez még újdonság az életében, így minden pillanatot új dologként, tanulásként élhet meg. Ráadásul a későbbi időszakra is meghatározó szerepkörré válhat, hiszen 35-40 éves kora környékén már nem biztos, hogy aktívan futballozni fog.
– Emiatt is kezdtem el, de nagyon beleszerettem. De játékosként is bízom benne, hogy vár még rám jó pár szép pillanat. A legfrissebb kellemes emlék a nagyszénási kupagyőzelem, ami tizenegyesekkel dőlt el, elképesztően izgalmas körülmények között. Előtte pedig szerencsére sikerült itthon is legyőznünk őket a szomszédvári rangadón, ráadásul olyan felállásban, ami mondhatni elég foghíjas volt, rengeteg hiányzóval – mesélte a csapatkapitány.
Ehhez hasonló volt a megyei kupa egyik fordulója, ahol a Szarvas csapatát sikerült legyőzniük úgy, hogy nem ők voltak az esélyesebbek. Kondoroson töltött időszaka is tartogatott boldog pillanatokat. Mivel a következő pillanatok is egy kupamérkőzésen történtek, így nyugodtan állíthatjuk, Krisztián igazi kupaspecialistának számít.
– Méhkerékre mentünk, ahol akkoriban egy egész jó csapat játszott, ráadásul szerdai napon, így többen is munka után estünk be, ki milyen szerelésben vagy éppen a bemelegítésről is elkésve. Az esélytelenek nyugalmával vágtunk neki a meccsnek, vagyis inkább úgy, hogy lejátsszuk és megyünk haza, de végül is szépen kikerekedett a történet.
A 10. percben megszerezték a vezetést, de a második félidő derekán egy szöglet után egyenlíteni tudtunk. Végül a 90. percben sikerült elszaladnom a bal szélen, a beadás Péli Tomi felé érkezett, akivel már ott is csapattársak voltunk. Ő a kapufára rúgta és én érkeztem a kipattanóra. Szemem becsukva és lesz, ami lesz. Szerencsére jól eltalált lövés és gól lett belőle és miután lefújták a meccset, örömükben a pályára rohantak a szurkolóink is. Nem vagyok egy nagy gólzsák, de ezt bármikor szívesen idézem fel – tette hozzá.
