Asztalosmester, ipartestületi elnök, önkormányzati képviselő, de volt evangélikus egyházi felügyelő, megyei kamarai elnök, alpolgármester és polgármester is. Életútja színes, akadályokkal, nehézségekkel és sikerélményekkel teli.
Az egykori „régi csibész” az asztalos szakmát tanulta ki. Az iskolából kikerülve, Orosházán a Faiparnál talált munkát, majd az útja a Vas-Műanyaghoz vezetett, itt lett öntőminta készítő asztalos. Ez nagy kreativitást, pontosságot és a szakma minden fortélyában való jártasságot követelő feladat.
– Jó volt ez a munka, de idővel rájöttem, hogy jobban szeretnék a magam gazdája lenni. Fusizni sem lehetett a végtelenségig, így fiatalon, huszonnyolc évesen kiváltottam az ipart és lettem önálló asztalos. A nulláról kellett kezdenem, de lassacskán kialakult minden. Ha volt egy kis bevétel, abból gépet vettem a műhelybe. Mindig olyat, amire épp a legnagyobb szükség volt. A szocializmus idején nem nagyon szerették a maszekokat. Ha úgy tetszik osztályidegennek számítottunk. Ellenem is többször nyomozott a megyei pénzügyőr szakasz, annak ellenére, hogy benne voltam az Ipartestületnél az adókivetési bizottságban is. Az ítéletek ellen pedig fellebbezni sem lehetett. Nem volt egyszerű időszak, de szorgos munkával, becsülettel, lehetett boldogulni „széllel szemben” is. A wc deszkától a faházig szinte mindent csináltunk az évek alatt, amit fából készíteni lehet – kezdi a történetet Béla.
Asztalosként komoly megbízásokat teljesített. Készített egy speciális, klimatizált vitrint a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére, a Szegedi Tisza Szálló bejárati tölgyfa ajtajait is ő készítette, de a mezőhegyesi műemléki épületek nyílászárói is az ő keze munkáját dicsérik.
A nyolcvanas évek közepén fordult érdeklődése a politika felé, amiben nagy szerepe volt a könyvtár akkori igazgatójának, Varga Zoltánnak is.
– Terjesztettem én is a szamizdat kiadványokat és amikor megalakult a Magyar Demokrata Fórum (MDF) orosházi szervezete, ott voltam az alapító tizenhármak között. A rendszerváltás utáni első ciklusban alpolgármester lettem. ’90 óta vagyok tagja a képviselő testületnek, és abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy 2006 és 2010 között Orosháza polgármestere lehettem. Büszke vagyok rá, hogy ebben a négy évben a város vagyona 34 milliárddal gyarapodott. Sok szép emléket őrzök azokból az időkből, sok híres embert ismerhettem meg. Szokolai Sándornak pl. én adhattam át a díszpolgári címet – idézi fel politikusi pályafutását.
Mint mondja, abban amit elért, nagyon fontos szerepet játszott a biztos „hátország” – a család. Három felnőtt gyermeke van. Feleségének, Klárikának az utóbbi időben sajnos ápolónői teendői is lettek.
– Tavaly májusban harmadszor is sztrókot kaptam, aminek következtében a bal oldalam egy időre megbénult. Budapesten, a Rehabilitációs Intézetben tettek rendbe amennyire lehetett. Most már ezzel a járókerettel tudok közlekedni. Amit rosszul viselek, az a bezártság. Mindig is szerettem emberekkel találkozni, beszélgetni és ez a járvány miatt mostanában megszűnt. Nagyon várom már, hogy túl legyünk ezen az időszakon és újra szabadon találkozhassanak az emberek. 75 éves lettem, de ha újra lesznek testületi ülések, ott leszek és folytatom a munkát – zárja a beszélgetést Németh Béla.
