Kedvenc karácsonyi pillanataink közé tartozik ünnepi díszekbe öltöztetni a házat, majd a karácsonyfát. Január 6-án azonban elérkezik a nap, amikor fájó szívvel ugyan, de kénytelenek vagyunk megválni a feldíszített fenyőfáktól. De honnan is ered vízkereszt napja és milyen hagyományai vannak?
Az új esztendő hatodik napja a húsvét utáni második legrégibb keresztény ünnep: ez az epifánia vagy ismertebb nevén a vízkereszt napja. Ekkor ünnepeljük Magyarországon a napkeleti bölcsek érkezését a kis Jézushoz, ez a hagyomány még évszázadokkal ezelőtt a viktoriánus korban alakult ki. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden országban ezt idéznék fel január 6-án.
Oroszországban például ezt a napot nem vízkereszt napjaként tartják számon, ott ezt követően ünneplik csak meg a karácsonyt. A keresztény hagyományok úgy tartják, hogy Jézus ugyan december 25-én született, a napkeleti bölcsek azonban csak napokkal később, január 6-án érkeztek meg Betlehembe. Régen úgy mesélték a gyerekeknek, hogyha hamarabb leveszik a díszítést a karácsonyfáról, a bölcsek nem találják meg útjukat.
A karácsonyhoz és a szilveszterhez hasonlóan ugyanis ezen a nappal kapcsolatban is számos hiedelem alakult ki korábban. Úgy tartják, ha hamarabb dobjuk ki a karácsonyfát, az balszerencsét hozhat, ha pedig vízkereszt éjjelén még fent vannak rajta a díszek, akkor egész évben úgy kell, hogy maradjon. Ezt persze vagy betartja valaki vagy nem, a XIX. században például többször előfordult, hogy február 2-ig, azaz Gyertyaszentelő Boldogasszony napjáig meghagyták ünnepi díszben fenyőfáikat.
A vízkereszt tehát a karácsonyi ünnepkör utolsó napja, melyhez egykor rengeteg hagyomány kötődött, ma már azonban inkább arról a legismertebb, hogy ekkor bontjuk le a karácsonyfát.
