- hirdetés -

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, Kásler Miklós azt kéri az intézményektől, hogy úgy tekintsenek az idei őszi szünetre, mintha rendkívüli szünet lenne.

Fontos, hogy az iskolákban az október 23-tól november 1-ig tartó őszi szünet alatt minden iskola tartson egy alapos nagytakarítást, fertőtlenítést, az október hónapra a közelmúltban kiszállított fertőtlenítőszerek is ezt a célt szolgálják. Kásler Miklós levelét a napokban kaphatták kézhez az iskolaigazgatók.

Országszerte több iskola extra segítséget is kaphat. Ahol visszatérő jelleggel kellett járványügyi intézkedéseket foganatosítani, ott a Magyar Honvédséget is bevonhatják a munkába. A miniszter néhány jótanáccsal is ellátta az intézmények dolgozóit. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fertőtlenítő takarítás hatását növeli, ha az épületek minél nagyobb részét vagy akár egészét lezárva tudják tartani.

Amennyiben az adott intézmény gyermekfelügyeletet biztosít, akkor is érdemes ezt az intézmény jól szeparálható részén biztosítani. A szülőket, gondviselőket az osztályfőnökön keresztül érdemes felkeresniük, megkérve őket arra, hogy a gyerekeket lehetőleg ne nagyon engedjék most olyan helyekre, rendezvényekre, ahol zárt térben sokan vannak.

Megkérdeztünk két orosházi intézményt is a rendelkezésekkel kapcsolatban. Nagy Róbert, a Székács József Evangélikus Iskola igazgatója elmondta, természetesen náluk is meg fog történni a fertőtlenítő nagytakarítás.
– Maga az iskolavezetés is szükségesnek tartja ezt és az EMMI is küldött javaslatot ezzel kapcsolatban. Egyelőre nincsen tudomásunk arról, hogy az intézményünkben a honvédség is közreműködne ebben, de nem is tartjuk indokoltnak, mivel saját munkatársainkkal is megoldhatónak látjuk a nagytakarítást – nyilatkozta.

A Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója, Víghné Pintér Lilla megköszönte a takarító személyzet emberfeletti munkáját.
– Nálunk a hagyományoknak megfelelően lesz egy őszi nagytakarítás, de kiegészítjük a fertőtlenítéssel. Természetesen ez mindenre kiterjed: tantermek, irodák, tornaterem, mosdó, öltöző, folyosó, könyvtár, ebédlő. Nagy hangsúlyt fektettünk eddig is a fertőtlenítésre. Az órák alatt a folyosókat, mosdókat, korlátokat, kapcsolókat fertőtlenítettük, míg szünetekben az ablakkilincseket, ajtókilincset, billentyűzetet vírustalanítottuk. Reménykedünk a sikeres munkánkban – számolt be az intézményvezető.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.