- hirdetés -

A MÓKA VÁR Játszóház 2018. április 2-án nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy kellemes, vidám környezetben, 0-14 éves korig biztosítsa a gyermekek számára a felhőtlen kikapcsolódást és mókázást. A város egyetlen beltéri játszótereként 140 négyzetméteren kínál lehetőséget arra, hogy az időjárástól függetlenül kapcsolódjon ki együtt az egész család. Ha a szülőknek mégis elfoglaltságuk adódik, itt a gyermekfelügyelet is megoldott.

– Huszonkét évig tanítottam az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában – kezdte Szemenyeiné Vasadi Valéria, a MÓKA VÁR tulajdonosa. – Nagyon szerettem, de 2018-ban adódott egy lehetőség, hogy átvegyem a játszóházat. Úgy gondoltam, ezt nem hagyhatom ki, ki szerettem volna próbálni magam egy új, mégis hasonló területen, ahol szintén gyerekek között lehetek. Igyekeztem olyan új játékokkal bővíteni a már meglévő készletet, amelyek a kicsik és nagyobbak számára is biztosítják a testi-lelki-szellemi feltöltődést, lazulást, élményekkel teli szórakozást. Úgy gondolom a visszajelzések alapján, hogy ezt sikerült megvalósítanom – folytatta.

A tulajdonos kiemelte, nemcsak a városban lakók keresik fel a játszóházat, hanem a környező és távolabbi településekről, sőt külföldről is érkeznek látogatók. Bár ez utóbbi a koronavírus megjelenése óta érthető módon nem volt jellemző.

– Tavasszal a karantén miatt sajnos be kellett zárnunk. Bízom benne, hogy a mostani időszakban ez elkerülhető lesz, és a megfelelő higiéniás szabályok betartásával az óvodákhoz, iskolákhoz hasonlóan mi is tovább tudunk működni, hiszen itt a napi létszám jóval kisebb, mint az említett intézményekben – emelte ki.

A mozgásfejlesztő- és ügyességi játékok mozdulatsorokat, mozdulatelemeket kapcsolnak össze, ezáltal elősegítik a térbeli tájékozódás, látás-hallás, kéz-láb koordináció, egyensúlyérzék, kis- és nagymozgás, testkultúra, valamint a logikai, vizuális és a társakkal való nyelvi kommunikációs képességek fejlődését. A védőhálós trambulin, az óriáscsúszda, az ugrálóvár, a csúszdás labdatenger-medence, a kukac mászóalagút, a léghoki- és a csocsóasztal, a játékkuckó házikó és a kiskonyha alkotják a nagyobb elemeket, ezeken kívül a fiúk és lányok igényeinek megfelelő kisebb játékok is megtalálhatók az autóktól a babákig, a társasoktól a kisvasútig, a Fischer Price fejlesztő játékoktól a kirakókig szinte minden. A játszótér a hétvégéken fergeteges születésnapi partik szervezését is vállalja a díszítéstől a terítésen és a játékok használatán át a buli utáni takarításig. A tapasztalatok szerint erre egyre nagyobb az igény. A játszóház családi programokra, cégek, intézmények rendezvényeire kitelepülést is vállal.

– A pozitív visszajelzések mindig nagy örömmel töltenek el, mert így beigazolódik, hogy sikerült megvalósítanom azt, amit szerettem volna. A csillogás a gyermekek szemében mindent kifejez – fűzte hozzá a játszóház tulajdonosa.

További tájékoztatás a www.moka-var.hu oldalon a és facebookon. Cím: Orosháza, Uzsoki u.1. (x)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.