Hétfőn folytatódott a zöld hulladék-tartó edények osztása. A Fürdő utcán hosszú sorban várnak az orosháziak.
Hétfőn 11 óráig 170 darab barna kukát osztottak ki az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. munkatársai – tájékoztatta az OrosCafét Benkő Ferenc vezérigazgató.
Összesen 1700 darab zöld hulladék-tartó edényt biztosít ingyen a Dareh Bázis Zrt. az orosházi ügyfeleknek. Korábban már körülbelül nyolcszáz darab 240 literes kukát osztott ki, így ezen a héten – augusztus harmadikától hetedikéig – további kilencszáz darabot vehetnek át a szolgáltató ügyfelei.
Mint kiderült ennyi edény biztosan nem elég minden ügyfél számára, de Benkő Ferenc elmondta, hogy egyeztetett a Dareh vezetésével, amely felméri az igényeket és további kukákat biztosít a jövőben. Akinek nem jut továbbra is a megszokott formában, zsákokban helyezheti ki a zöld hulladékát.
Edényt csak az kaphat, akinek hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjhátraléka nincs, amit az utolsó negyedéves számla bemutatásával, vagy annak befizetését igazoló szelvényével igazolhatják az orosháziak.
Az átvételnél a személyi igazolvány és lakcímkártya felmutatását követően, meghatalmazott esetén írásbeli meghatalmazás birtokában lehet átvenni az edényeket. A kukák elszállítása az átvevő feladata.
Frissítve (18:00)
Hétfőn a rendelkezésre álló zöld hulladék-tartó edény felét, összesen 420 darabot adtak ki.
Benkő Ferenc elmondta, hogy nagy volt az érdeklődés, a melegre való tekintettel a sorban állóknak vizet is osztottak.