Különös módon alakult a hat éve Gádoroson élő Androsovics József élete. A csaknem két évtizedig helyszínelőként dolgozó férfi ma már egy gádorosi tanyán járja azt utat, amelyet érzései szerint a teremtő kijelölt számára. Feleségével az oldalán állatbőröket készítenek ki és azokból különféle használati tárgyakat gyártanak. Munkásságuk rövidesen bekerül a helyi értéktárba.
Takaros ház a falu egyik utcájának legvégén, tulajdonképpen már a dűlőn. Előtte szeretettel alakított virágoskert, amelyben a mai szemnek meglepő módon egy jurta áll. A házigazdákat, Androsovics Józsefet és feleségét, Editet két hatalmas kutya kíséri a kapuhoz, ám hamar kiderül róluk, hogy a barátságos embereket ők is barátsággal fogadják. Bár a jurta melletti kerti pad kellemes helyszínnek tűnik, végül a szél miatt a nappaliban ülünk le beszélgetni.
A falon dobok, József keze munkái, így azonnal adódik a kérdés: hogyan született meg az elkészítésük gondolata. A történet időben és térben is teljesen másutt kezdődik.
– Dunaújvárosban születtem, ott is nevelkedtem. A ház körül végzett munka, a kert és az állatok azonban nem voltak ismeretlenek, mivel a szünidőket rendszerint a nagyszüleimnél töltöttem vidéken. Többnyire az istállóból vagy a kutyaházból kerültem elő – meséli nevetve. – Ezért is szereztem az általános iskola után mezőgazdasági végzettséget, azonban mire letudtam a sorkatonai szolgálatot, megszűntek a téeszek, nem tudtam a szakmámban elhelyezkedni. Szerencsémre megismerkedtem egy nyomozóval, ő hívott a rendőrséghez, ahol ki is kötöttem 19 évre. Nagyrészt bűnügyi helyszínelőként dolgoztam – idézi fel a folytatást.
Még a leszerelése előtti időszakban ismerkedett meg a magyar rovásírással, ez indította el az úton, amin azóta is halad.
– 2004-ben egy reggel úgy ébredtem, hogy nekem dobot kell csinálnom. Soha nem láttam előtte, hogyan készül, ezért az internetet hívtam segítségül, utánajártam a lépéseknek. Megtanultam hozzá a bőrművesség fortélyait, és ma már nem is tudom enélkül elképzelni az életem. Más dimenzióba kerülök, mikor leülök dolgozni, teljesen kikapcsol – fogalmaz József.
Ezzel meg is érkeztünk napjainkhoz, térben pedig Dunaújvárosból Gádorosra. Új otthonuk helyszínének megválasztásában Edit hatása érződik.
– Egy barátunk és a rovásírás, valamint az ősi magyar kultúra hozott össze minket. 2014-ben hívtam Józsit egy téli napfordulós ünnepre, amit ő elfogadott. Addig csak Facebookon, meg telefonon váltottunk szót egymással, visszatekintve azonban látjuk, hogy tudat alatt valószínűleg már kapcsolódtunk. Az első találkozást több követte olyannyira, hogy elkezdtünk közös otthonban gondolkozni. Mivel itt volt a közeli családom és ezt a tanyát már egyedül is nézegettem, végül mellette döntöttünk – veszi át a szót Edit, aki láthatón férje másik fele, hatalmas köztük az összhang.
A tanya eleinte lakhatatlan volt, úgyhogy a ma már csak kedvtelésből és szertartásokhoz használt jurtának akkor egész más szerep jutott: abban éltek. Aki látta a beköltözésük előtt is a portát, ma nagyon elcsodálkozik, hiszen emberfeletti munkával rendbe rakták, a hatalmas kertben gyomok helyett ma már számos haszonnövény és őshonos gyümölcsfák nőnek. Józsefék ugyanis méhészkednek, szörpöket főznek és mindent eltesznek télire, amit csak lehet.
Közben pedig ahogy csak idejük engedi sorra készítik a különféle bőr használati tárgyakat, dobokat, őrzik a magyar hagyományokat, sok tervük közül az egyik, hogy tanfolyamokat tartsanak és átadják tudásukat. Azt a tudást, amely rövidesen a Települési Értéktárat is gazdagítja.
