Szabó Csaba gitáros. A vizuális típusok már most töröljék a megjelent képet, mert nem, Csaba alapvetően nem az rockos, metálos, hosszú hajú, húrtépő fazon, sőt még csak nem is az a zenekaros fajta. Ő klasszikus gitáron játszik gyermekkora óta.
A gyökereket tekintve az Orosházi Zeneiskola növendéke volt. A régi időkön nosztalgiázva ő sem állhatta meg, (akárcsak korábbi interjúalanyom, Lőrincz Anita fuvolaművész), hogy ne említse a Dinnyés házaspár, Pista bácsi és Kati néni munkáját, akikre nagy szeretettel és hálával gondol a mai napig. Akárcsak Varga Zsoltra, egykori gitártanárára, akinek szintén nagyon sokat köszönhet. Zsolt ugyanis nem csak klasszikus gitárdarabokkal ismertette meg Csabát, hanem többek között John Williams, Paco De Lucia, klasszikus blues legendák vagy a Muzsikás felvételeit is megmutatta neki. Az Orosházán megalapozott zeneszeretet és -ismeretek után Csaba a Szegedi Konzervatóriumban, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumban folytatta tanulmányait, onnan pedig a Bécsi Zeneakadémiára vezetett az útja, ahol mind az első, mind a második (Magister) diplomáját kitüntetéssel szerezte. 2007-ben az olaszországi, pármai Niccolo Paganini Nemzetközi Gitárverseny I. helyezettje lett. 2013-ban jelent meg az Accord Quartet vonósnégyessel felvett első közös albumuk, a „Pick Up The Pieces!”, majd 2015-ben következett a második „Cross The Line!” címmel. 2016-ban pedig Rendes Péterrel és Ölveti Mátyással megalapította a Folkfonics zenekart, melynek Két karodban, a Virágom vagy a Budapest című slágerét a Petőfi Rádióban is sokat hallhattuk.
Miért választottad Bécset továbbtanulásod helyszínéül?
– A pezsgő zenei élet, a fantasztikus professzorok és a hozzájuk járó kiváló diákok, valamint a Bartók konziban tanító mesterem, hangszeres tanárom, Szilvágyi Sándor útmutatása játszott közre ebben, aki szintén ezen a zeneakadémián végzett. Dél-Amerikától Oroszországon át, egész Európát tekintve mindenhonnan voltak itt nagyon tehetséges diákok. Amellett, hogy a professzoroktól tanultunk, fejlesztettük zenei tudásunkat, sokat jelentett az is, hogy egymástól is tanulhattunk. Megtanultam úgy viszonyulni egy előadáshoz, hogy azt keressem és lássam meg, amit tanulhatok belőle. Közben meg kellett fogalmazzam, hogy mik azok a minimum elvárható dolgok magammal szemben, amiket teljesíteni akarok. Ez az időszak segített abban, hogy meglássam, mik az én értékeim, és elgondolkodjak azon, hogy hogyan tudom ezeket fejleszteni – folytatta.
A klasszikus gitár tanulmányok alatt, legyen szó zeneiskolai vagy egyetemi szintről, a szóló gitárirodalom mindennél fontosabb szerepet játszik. Csaba Bécs után Németországba költözött, és a zenetanítás valamint szólókoncertek mellett egyre többet kamarazenélt.
Miért fordultál a kamarazenétől a könnyűzene irányába?
– Németországban többször játszhattam kamarazenekarokkal szólistaként, itt szerettem meg igazán a vonósok és a gitár közös hangzását. Harminc évesen döntöttem el, hogy szeretnék felvenni egy albumot. Összespóroltam annyi pénzt, hogy stúdiófelvételt készíthessek. Megkerestem az egyik legjobb, ha nem a legjobb fiatal magyar vonósnégyest, az Accord Quartetet, hogy volna-e kedvük egy ilyen projektben részt venni. Nyitottak voltak, azt mondták üljünk össze és nézzük meg, hogyan szólunk együtt, tud-e működni az ötlet. A próba nagyon jól sikerült, éreztük, hogy ebből lehet csinálni egy jó anyagot, így stúdióba vonultunk és felvettük az albumot. Különösen nagy öröm volt, hogy a Tom-Tom Records kiadó zenei értéket, fantáziát látott benne és kiadta. Az Accord Quartet tagjaival pedig a munka mellett nagyon jó baráti kapcsolat alakult ki, azóta több zenei projektben is dolgoztunk együtt – folytatta.
Csaba az Accord Quartettel 2015-ben vette fel a második albumát, aminek Cross the line! volt a címe. Ahogy a cím is jelzi, az album feszegette a hagyományos klasszikus gitáros határokat. A kifejezetten erre az albumra készült klasszikus gitárra és vonósnégyesre készített átiratok mellett felvettek többek között Roland Dyens francia és Alexander Vinitsky orosz zeneszerzőtől is is egy-egy darabot, melyek először lettek kiadva. Roland Dynes Djembéjének a felvétele különösen szép kihívás volt a zenészek számára. Miután Csaba átküldte a szerzőnek a felvételt, ő egy hosszú, elismerő levéllel válaszolt. Az album zárása pedig egy szintén zenei határokat feszegető népdalfeldolgozás lett, melyben a gitár és a vonósnégyes mellett énekkel, dobbal, basszus- és elektromos gitárral kiegészült zenekar játszott. Így született meg (ekkor még) projektszerűen a Folkfonics zenekar.
Kétlaki életet élsz? Hogyan tudsz egyszerre Németországban tanítani és itthon, a zenekarban játszani?
– Németországban élek, de koncertekre, felvételre, próbákra ingázom Budapestre. Minden koncerten nyilván nem tudok ott lenni, ezért ilyenkor Kohut Petra veszi át a helyemet. Ő egyébként szintén orosházi származású klasszikus gitáros, a zeneiskolában ő is Varga Zsolt tanítványa volt. Petra a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett, muzikalitásával, zenei stabilitásával tökéletesen passzol a zenekarunkba. Május 24-én az A38 Hajón lesz a Folkfonics akusztikus formációjának élő „karanténkoncert” felvétele, mely hamarosan a Petőfi TV-n kerül adásba. Jelenlegi korlátozások miatt én sajnos nem tudok személyesen ott lenni, így Petra veszi át a helyem a koncerten – folytatta.
A Folkfonics új albumot tervez. Csaba telefonja tele van dalötletekkel, viszont a vírus miatt már jó ideje nem tudott hazajönni. Bár ahogy ő mondja, ez a zenekar nem arról szól, hogy „gyártsák” a dalokat. Inkább az egyediség a cél. Van egy tipikus folkfonicsos hangzás, de a dalok mind más stílusúak. Ahogy a névjegyük is mutatja:„Népdal és irodalom fúziója alternatív Funk-Pop-Swing köntösben. Finom akusztikus hangzástól a patetikus rockig és vissza.” Viszont egy finom zenei minőség összeköti ezeket a zeneszámokat.
Más zenéhez más hangszer szükséges? Gyűjtöd a gitárokat?
– Nem gyűjtöm alapvetően a hangszereket, annyi gitárom van, amire tényleg szükségem van. Klasszikus gitárirodalmat Paulino Bernabe Concierto nevű spanyol mesterhangszeremen játszom, a Folkfonics zenekarban pedig egy elektroakusztikus Yamaha NTX-et és egy elektromos PRS-t nyüstölök, bár, ha elektromos gitáron kell játszanom gyakran kölcsönkérem zenekarunk szólógitárosának a Duesenbergjét, teljesen oda vagyok azért a hangszerért – mesélte.
Csabának rengeteg munkája van a Folkfonicsban, hiszen nem csak gitárosként, hanem zenekarvezetőként is dolgozik. Így, hogy Németországból történik mindez, még több időt és energiát igényel a feladat.
Hogyan lehet kivitelezni ezt a kétlaki életet? Biztos voltak már húzós helyzetek ebből adódóan.
– A legemlékezetesebb az volt, amikor tavaly márciusban a lemezbemutató koncertünkre készültünk. A 11 fős zenei stáb mellett a hangmérnökökkel, a videósokkal és a helyszínnel együtt közel 20 főt kellett koordinálni Németországból. Csak a koncert napjára tudtam szabit kivenni, ami csütörtökön volt, előtte, utána dolgoztam. Aznap hajnal háromkor keltem Németországban, levezettem Frankfurtig, majd a reggel 6-os géppel repültem Budapestre. Érkezés után a koncert előkészületeit intéztem, majd szállítottuk, pakoltuk a hangszereket, ezután jött a beállás, este 8-kor indult a koncert. Már amiatt izgultam a legkevésbé, hogy a színpadon jól teljesítsek. Akkor már visz a hév, örülsz, hogy végre ott vagy. Koncert után ismét pakolás. Le sem feküdtem, hanem fél 4-kor kimentem Budapesten a repülőtérre, visszarepültem Németországba. Frankfurtból hazavezettem, egy órát aludtam, majd déltől este 8-ig tanítottam. Röviden így telt az a két nap, de volt máskor is hasonlóan eseménydús köröm az elmúlt években – mesélte.
Hatalmas élmény volt számára (és a zenekar többi tagjának is), hogy tavaly a Müpában adhattak interaktív diákkoncertet, és hogy felléphettek Kínában, Hanghzouban a BudapestFest nevű rendezvényen is.
– Komolyzenészként számomra különösen felszabadító, hogy az általunk írt zenéket játszhatjuk a színpadon, mert akkor az ott tényleg mi vagyunk – zárta gondolatait Csaba.
