Lassan húsz éve, hogy április 16-át a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjává nyilvánították. Deák Péter történelemtanárt kértük fel az események felidézésére, hogy közösen emlékezhessünk a sok százezer áldozatra.
Miért pont április 16-a lett az emléknap dátuma?
– 1944. március 19-e után már a Sztójay Döme vezette kormány sorban hozta a zsidóellenes rendeleteket. Ilyen volt többek közt a sárga csillag viselése, vagy a kerékpárelkobzás, illetve a lakás beszolgáltatás. Valójában április 28-án jelent meg a magyar zsidóság gettósításáról szóló rendelet, de már hamarabb, április 16-án a német megszállók a magyar karhatalmi szervekkel együttműködve elkezdték Kárpátalján az első gyűjtőtábor felállítását.
Hány magyarországi zsidó áldozatról beszélhetünk?
– Adolf Eichmann német SS főtiszt, a zsidó deportálások egyik fő szervezője a magyar szervek közreműködésével pár hónap alatt majdnem félmillió vidéki zsidót hurcoltatott haláltáborba. Ezt követte a budapesti zsidóság elhurcolása, amit Horthy Miklós állított le 1944 nyarán. 1944 októberében Szálasi hatalomátvétele után az első hónapban körülbelül ötvenezer budapesti zsidó deportálására került sor. Az Auschwitzi haláltáborban meggyilkolt zsidók közül körülbelül minden tizedik magyar származású volt. Ötszáz-hatszázezer áldozatot becsülnek. A vidéki zsidóság szinte teljesen elpusztult, a fővárosi zsidóság körében tartanak számon százezer túlélőt. Itt léteztek olyan női munkacsoportok is, melyek tagjait – életüket megkímélvén – kevésbé brutális bánásmód mellett dolgoztatták, például csomagszortírozásban, ékszer- vagy élelemgyűjtésben.
Mi lett a túlélőkkel?
– A megmenekült magyarországi zsidóság egy jelentős része a világháború után elhagyta a hazánkat, és az USA-ban, Izraelben vagy Dél-Amerikában kezdett új életet.
A mai Székács József Általános Iskola és Gimnázium előtt áll egy emlékmű, melyet 1972-ben, az akkor még Kulich Gyula Általános Iskola nevet viselő épület előtt állítottak fel. Nagy István János több mint két méter magas mészkőoszlopán a következő Radnóti idézet olvasható:
Radnóti Miklós: A la recherche (részlet)
„Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
[…]
Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten és fegyvertelen álltak az aknamezőkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn,
s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.”
1944. augusztus 17.
Zárásképp és emlékezésül álljon itt egy részlet a költő egyik 1942-ben írt leveléből: „Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, »zsidó felekezetű« vagyok ma is (…), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és »költőségem« meghatározójának.”
Kiemelt kép: szeged.hu
