A végletekkel találkoztunk a Magunkért-Egymásért Civil Egyesület (továbbiakban MECE) szombat esti farsangi buliján. A selyeminges úriembertől a szakadt ruhás gályarabig, a nyalókára váró prostituálttól az apácáig mindenki megfordult a mulatságon.
Igazi szökőnapi érzése lehetett annak, aki részt vett a Szentetornyai Közösségi Házban szervezett partin. Miért? Mert mintha az est nem is ebben a világban, hanem egy másik dimenzióban valósult volna meg. Mintha ez a négyévente megadatott ajándék nap olyan helyre repítette volna a megjelenteket, ahol nem létezik sem fáradtság, sem betegség, sőt az ”öregség” fogalma sem.
A helyszín, ahová érkeztünk ezen a különleges estén, megidézte a 1970-es évek hangulatát. Igaz, én még nem éltem ekkor, de úgy éreztem, a résztvevő 60-as, 70-es, 80-asok a megteremtett környezetben valóban fiatalnak érezték magukat. Mintha visszarepültek volna az időben ötven évet, hogy újra életerővel telve szórakozzanak egy jót. A falra helyezett csodálatos, egyedi krepp papír díszek, a papírterítőhöz illő virágos szalvéták, a csicsergő asszonyok és pálinkázó férfiak megidézték ezt a korszakot.
Kiskosztümből kimonó, fityula vagy épp forrónadrág
A bál konszolidáltan indult. Szverle István, a MECE klubvezetője és Keller Erika elnök hat órakor még elegáns öltözékben köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően felszolgálták a farsangi menüt, a savanyú becsinált levest és a finom fánkot. Ekkor még a naiv, „első bálozó” vendégek nem is sejthették, mi fog következni az est további részében. Jóllakottan vártuk a folytatást, mikor is megjelent Szverle István cseroki indián törzsfőnökként, és felrázott minket, sápadt arcúakat. A nyugalmas est itt véget ért, és átadta a helyet a felszabadult bolondozásnak.
Összesen húsz produkciót mutattak be a MECE tagok. A nyitótánc egy mesebeli keringő volt hercegnőruhában, és a már említett elegáns selyemingben. Mert igen, a fellépők a jelmezekre is nagy hangsúlyt fektettek, ezzel is emelve a műsor színvonalát.
A kifinomult tánc után stílusváltás következett. A cserokik varázslata kezdte a sort, majd a Japánból érkezett gésa előadása, a vissza-vissza tapsot kiérdemlő cigány tánc és a bajorországi sördal után eljutottunk az est azon részéhez, ami kimozdított minket az önfeledt nevetésből.
Volt egy férfi, aki a szó más értelmében szórakoztatta közönségét. A János vitéz című daljátékból zenei aláfestés nélkül, egy szál hangon énekelte el az Én, a pásztorok királya dalbetétet. Olyan fájdalmasan szólt Kukorica Jancsi éneke, hogy elszorultak a szívek, könnyel teltek a szemek. Aki ismerte a nótát, a végén már együtt énekelt „Jancsival”. Ekkor ráébredtem, az ő korosztályuk számukra ez egy olyan közös kincs, aminek én már nem lehetek része, így igazán nem is tudom megérteni. Talán csak az érzést tudom egy kissé megsejteni.
Magukon is tudtak nevetni
Megjelent még két nyuszi, egy betörő, jöttek a méhecskék, és a pingvinek is ott mulattak a MECE farsangon. Láthattunk kabaréjelenetet iszákos öregemberről, féltékeny feleségről, majd saját korosztályuk nagyothallását is kifigurázták a fellépők. Pálinkázás után zumbáztak az otthonkába és fejkendőbe öltözött asszonyok, combjukat mutogatták az apácák, a kétes hírű hölgyek pedig az utcasarkon álldogáltak.
Az est célját, a nevettetést, az önfeledt, felhőtlen hangulat megteremtését sikerült megvalósítania a szervezőknek és fellépőknek, akik egy hónapon át készültek erre az alkalomra. Végül számunkra, fiatal vendégek számára is nyilvánvalóvá vált, a szórakozás nem korfüggő, és hogy a szerelem, a féltékenység, a szexualitás, az ivás és bulizás a nyugdíjasok életének is ugyanúgy része, mint az ifjakénak.
Fotó: Rosta Tibor
