- hirdetés -

A Városi Képtár is kivette a részét a farsangi készülődésből február 20-án. Az intézményben ezúttal egy alkotóműhely keretében készíthettek rajzokat, festményeket és nem utolsósorban farsangi álarcokat szüleikkel az érdeklődő gyerekek.

A Városi Képtárban már a 2000-es évek elején is hagyományosnak számított, hogy alkotóházakat szerveztek az alsó- és felső tagozatos gyerekeknek. Nem volt ez másként idén február 20-án sem, ahol a farsangra készülve nyílt lehetősége kicsiknek és nagyoknak, hogy egy kicsit alkossanak.

– Természetes volt számomra, amikor idejöttem, hogy ezt a hagyományt, a programok szervezését nem hagyhatjuk abba. Mivel az utóbbi időben kicsit kevesebb volt, így az a cél, hogy felélesszük. A farsang mellett szeretnénk gyereknapi, anyák napi, húsvéti és karácsonyi alkotóházat is szervezni az évben – mesélte Szelényi Katalin, a képtár programszervezője.

Kicsik és nagyok is készítettek farsangi alkotásokat (Fotó: Palcsek István)

Elmondta, igyekeztek olyan programokat szervezni, ami illeszkedik a Nagy Gyula Területi Múzeum és a képtár profiljába. A farsangi időszak az absztrakt vonalhoz áll a legközelebb, a látogató gyerekek és szüleik a festés, rajzolás mellett farsangi álarcokat is készítettek.

– Különleges alkalom, hiszen ilyenkor az emberek szeretnek beöltözni, maszkokat felvenni, ezentúl minden korosztály képviselteti magát, a gyerekek mellett ilyenkor az őket kísérő szüleik is kiélhetik kreativitásukat – tette hozzá Szelényi Katalin.

A mintegy háromórás program során az érdeklődők egymást váltva, mindannyian megtalálták a nekik legjobban tetsző elfoglaltságot.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.