- hirdetés -

Rendhagyó módon készült az OXXO Enegy Orosházi NKC a soron következő bajnoki mérkőzésre. Az Orosházi Birkozó Egyesület edzésén vettek részt a női kézilabdázók.

Már a bemelegítésnél izzadtak az Orosházi Birkózó Egyesület (OBE) sportolói és az orosházi női kézilabdázók, ami részben annak volt köszönhető, hogy rendkívül meleg volt a Pacsirta utcai teremben. Rendhagyó módját választotta a felkészülésnek a hétvégi bajnokira Vágó Attila, az OXXO Energy Orosházi NKC vezetőedzője.

Nem ez az első eset, hogy más kiegészítő sportágat is kipróbál az NB I/B-s csapat. Korábban trambulinos edzésen is részt vettek a női kézilabdázók.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

– Igyekszünk minden hónapban más sportágat kipróbálni itt Orosházán. Ezáltal megismerkedhetünk más klubok sportolóival, edzőivel ezzel is erősítve a lokálpatrióta szemléletet. Emellett az itt tanultakat amennyire lehetséges felhasználjuk az edzéseken, illetve a mérkőzéseken – fogalmazott Vágó Attila, hozzátéve a közös edzés nagyon jó lehetőség arra, hogy a küzdőszellemet, a test a test elleni harcot fejlesszék.

Erre volt is lehetőségük bőven a keddi edzésen, gyűrték egymást a kézilabdázók, illetve néhány gyakorlatnál a birkózók ellen is bemutathatták az edzésen tanultakat. Az ONKC beállója, Gindeli Panna szerint kellemesen fárasztó volt a foglalkozás.
– Nagyon idegen volt minden mozgás, amit itt csináltunk a bemelegítéstől kezdve egészen a feladatokig. Ez jó, hiszen kizökkent minket a mindennapokból, jól érezzük magunkat. Biztos tudjuk majd kamatoztatni a pályán is az itt tapasztaltakat – részletezte az OXXO Energy Orosházi NKC beállója.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Az edzést Hangya János tartotta, aki szerint a kézilabdázók jól teljesítették a feladatokat és szerinte számukra is pont jókor érkezett az ONKC felkérése.
– A nagy csoportunk már két hete elkezdte az alapozást, de fontos, hogy vidámabb hangulatú edzéseink is legyenek. Ez tökéletesen illeszkedik a felkészülési programunkba. Az látszik, hogy néhány gyakorlathoz – például bukfencekhez – nincsenek hozzászokva, de ügyesek voltak a lányok – mondta mosolyogva az OBE edzője.

A folytatástól egyik edző sem zárkózott el. Könnyen előfordulhat, hogy fordul a kocka és a jövőben a birkózók is elhagyják a szőnyeget és összewaxolják majd a kezüket az ONKC egyik edzésén.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.