- hirdetés -

Zsinórban második vereségüket szenvedték el az orosházi női kézilabdázók. Hódmezővásárhelyen maradt alul az ONKC a Göd ellen.

OXXO Energy Orosházi NKC – Gödi SE 28-32 (15-19)
NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés, Hódmezővásárhely, 100 néző.
Vezette: Dulai Ádám, Pisák Bence.
Orosháza:

Cseh – Berta 1, Román 4, Nemes 8 (3), Mikula 1, Kenyeres 5, Bíró 3. Cserék: Csizmadia (kapus), Tóth S., Antal 3, Kamuti, Dancsó, Farkas 1, Gideli 2. Vezetőedző: Vágó Attila.
A Göd legjobb góllövői: Gyetván 9, Sápi 7, Leitner 6.
Hétméteresek: 4/3 illetve, 4/2. Kiállítások: 6-, illetve 2 perc.

A találkozó előtt nehéz mérkőzésre számított a szakvezetés és a játékosok is. Hét perc játék után háromgólos előnyt alakított ki, 3-6-nál a Göd. A rutinos Gyetván Krisztina sok fejtörést okozott a nyitott védelmünknek.

Ezután sikerült rendezni a sorokat, előbb 6-6-nál kiegyenlítettünk, majd 10-9-nél először vezettek az orosháziak a mérkőzés folyamán. Már ekkor is számos technikai hibát vétettek Nemes Nóráék, rossz helyzet kihasználással játszottuak, de így is sikerült a 23. percben kétgólos előnyre szert tenniük.

Az első játékrész utolsó perceiben azonban teljesen összeomlott a csapat, amit azonnal kihasználtak a Pest megyeiek és a szünetig négy góllal húztak el (15-19).

A folytatásban tovább nőtt a különbség, gólszerzési lehetőségeik végig megvoltak az orosháziaknak, de rendre rossz döntéseket hoztak és az ellenfél kapusának a dolgát sem nehezítették meg igazán (38. perc 17-24).

Az 56. percre a Hódmezővásárhelyre is elkísérő szurkolók támogatásával sikerült ismét lőtávolba kerülni, háromgólosra csökkent az ONKC hátránya.

A pontszerzésre azonban már nem volt esély, a gödiek lassítva a játékot megnyerték a találkozót 28-32-re.

– Ilyen lélektelen játékkal és ennyi hibával nem lehet meccset nyerni. Szégyellem magam a csapat nevében is. Sajnálom azokat a szurkolókat, akik elkísértek minket – értékelt csalódottan Vágó Attila vezetőedző.

Az OXXO Energy Orosházi NKC legközelebb október 31-én csütörtökön Liga Kupa-mérkőzésen újra a Kecskeméti NKSE gárdáját fogadja az Eötvös-csarnokban.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.