Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére gyűltek össze az orosházi emlékezők október 23-án a Történelmi Emlékparkban. A résztvevők dr. Erdész Ádám, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára igazgatójának beszéde után a Vörösmarty iskola műsorával hangolódhattak rá a több mint hatvan éve történt, korszakalkotó eseményekre.
Az 1956-os forradalom távolodó emléke azzal jár, hogy a történteket ugyan mind jobban megismerjük, az akkori embereket mozgató érzelmekből azonban egyre kevesebbet vagyunk képesek átélni.
– A digitális világban egy-két kattintás, és ott vannak előttünk a filmhíradók, láthatjuk a felvonulókat, de azt nem biztos, hogy átérezzük ma már, mi az a ragyogás, mi az a felszabadult mosoly, amely majdnem mindenkinek ott volt az arcán – kezdte ünnepi gondolatait dr. Erdész Ádám. – Vajon értjük-e azt, hogy mi hajtotta őket, mi adta a bátorságot azoknak a fiataloknak, családapáknak, édesanyáknak, hogy kézifegyverekkel felvegyék a harcot a legerősebb szárazföldi hadseregnek számító szovjet haderővel? Honnan táplálkozott bennük a remény, hogy akár győzhetnek is? – tette fel a kérdést a történész, aki szerint ez az érzelmi felfokozottság távolodott el leginkább a mostani generációktól.
Az igazgató ezt követően Pallavicini Borbála naplójából idézte fel azt a részt, amelyben a grófnő a felvonulókról ír, és látva lelkesedésüket azt kívánja, bárcsak élne még 20-30 évig, hogy szemtanúja lehessen, milyen országot építenek az ifjak.
Az eufória megértéséhez vissza kell pillantanunk a történelemben – mondta Erdész Ádám, felelevenítve a forradalmat megelőző nyolc éves időszakot. Mint fogalmazott, 1948-ban egy olyan diktatórikus hatalom vette át az uralmat az országban, amely a társadalomnak csaknem minden részét megsértette, a magyar tradíciókkal szembefordult, a szabadságot, a tulajdonhoz való jogot, az emberi méltóságot, a szolidaritást tiporta sárba.
– Ez ellen lázadtak fel október 23-án először az egyetemi hallgatók, majd mindazok, akik csatlakoztak hozzájuk. Az adta nekik az erőt, hogy nem akarták egy olyan világ visszatérését, amely a személyes és társadalmi élet minden részét megnyomorította – válaszolta meg a beszéde elején feltett kérdését a történész.
A folytatásban beszélt a helyi eseményekről is, arról, hogy Békés megyébe csak két-három nappal 23-a után érkezett meg a forradalom híre a Pestről hazatérő tanulók, dolgozók jóvoltából. Október 26-án Gyulán, valamint Békéscsabán tört ki spontán tüntetés, amit másnap 8-10 ezres tömegmozdulás követett, megalakultak a forradalmi bizottságok.
– Így történt ez Orosházán is, 28-án délután a Kossuth szobornál több ezren gyűltek össze, ott alakult meg az ideiglenes forradalmi bizottság, amelynek vezetőjévé Nagy Lajost választották, majd a következő nap az állandó bizottság is összeállt. A maguk kezébe vették az irányítást, megszervezték az ellátást, lefegyverezték a régi rezsim rendőreit, melléjük állt a katonaság, megfogalmazták követeléseiket – sorolta a történteket Erdész Ádám hozzátéve, Nagy Lajos érdeme volt, hogy mindez rombolás nélkül zajlott le.
Mint mondta, bár a forradalom a társadalom minden rétegét megérintette, a ’80-as évekre mégis majdnem teljesen sikerült kitörölni az emlékét. A diktatúra itt is abban bízott, hogy erővel mindent meg lehet oldani.
– A történelem azonban újra és újra azt mutatja, hogy ez nem működik, a rendszerváltozásnak ’56 adott erőt. A történelmi megemlékezések olyanok a társadalom számára, mint az iránytűk, kitüntetett pillanatok, amelyekben érdemes visszanézni, hogy a demokráciát, a szabadságot, az emberi méltóságot illetően azon az úton haladunk-e, amelyet a sok áldozatot vállaló elődök elképzeltek – mutatott rá Erdész Ádám hangsúlyozva, e három dolog nélkül nem érdemes és nem is lehet élni.
Beszéde után Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai tolmácsolták a forradalom történéseit, megjelenítve, hogyan váltak gondtalan fiatalokból a szabadságharc hőseivé a pesti ifjak.
A megemlékezés koszorúzással zárult, az 1956-os emlékkőnél az önkormányzat mellett a városi intézmények, a nemzetiségek, a történelmi egyházak és civil szervezetek képviselői helyezték el a tisztelet koszorúit, és hajtottak fejet a magyar szabadságért életüket áldozók előtt.
