A KHESZ halőreivel tett ellenőrző körutunkon elkísért minket Deli Ibolya horgász világbajnok. Természetesen nem hagyhattunk ki egy beszélgetést vele.
– Hogy kezdődött, hogyan lettél horgász?
– Gyerekkoromban nem voltam vízközelben. Tizennyolc éves koromig nem is igen találkoztam a vízzel. Ekkor egy balatoni nyaraláson jöttem rá, hogy számomra nem az a pihenés ha órákig fekszem a napon. Keresgéltem és egy helyszínen vett zsebpecával megfogtam a köveken életem első snecijét. Azt hiszem ekkor kezdődött. Másnak gyerekként, nekem tizennyolc évesen.
– A versenyzés…?
– Mindenkinek más adja a flow-élményt, azt a lebegést, amikor csak az adott feladatra fókuszálunk. Nekem a verseny kezdetét jelző dudaszó. Amikor az megszólal, megszűnik számomra a külvilág, onnantól nem vagyok éhes, szomjas, nem érzek semmit. Csak a halfogás számít.
– Hogyan kezdődött a versenyzői karriered?
– Egyszer véletlenül, egy spicc bottal, brahiból beneveztem egy versenyre. Versenyszerűen horgászni még nem tudtam, de olyan jó, etetett helyet sorsoltam, hogy egyik halat fogtam a másik után, és én lettem az abszolút győztes. Akkor azt mondták, hogy tehetséges vagyok én pedig hajlamos voltam ezt elhinni. Mondták, menjek el egy megyei bajnokságra. Elmentem, ott is jól szerepeltem, és én kitaláltam, hogy gyorsan magyar bajnok leszek. Rá kellett azonban jönnöm, hogy ahol állok, az csak egy nagyon magas toronyba vezető lépcső első foka. Sokat kell tanulnom és még többet gyakorolnom. Mellettem szól, hogy nem sajnáltam az időt és az energiát sem egyikre, sem másikra.
– Fel tudod egyáltalán sorolni a címeidet?
– Legszívesebben csak azokat szoktam emlegetni, amelyekre büszke vagyok: Egyszer a megyében férfi mezőnyben lettem második, még kezdő versenyzőként a borettói világbajnokságon lettem csapatban harmadik. Nagyon büszke vagyok a magyarországi világbajnokságon, hazai közönség előtt megszerzett csapat bronzérmünkre. 2015-ben teljesült régi vágyam: Magyar bajnok lettem és mindezt megkoronázta az idei Dél-Afrikában megszerzett világbajnoki cím.
– Mennyit edzel, mennyit gyakorolsz?
– Nekem nagyon sokat kell gyakorolnom, hisz olyan lányok ellen kell felvennem a versenyt, akik kiskoruk óta ezt csinálják. Az én kezemben nem megy olyan gyorsan a bot, mint azokéban, akik már hatévesen tologatták a rakóst. Gyakorolnom kellett a bot gyorsaságát, a horogszabadítást, hogy a versenynek meglehessen a ritmusa, üteme és amire kevesen gondolnak, erősíteni kellett. A tizenkét méteres rakós botot megtartani is tudni kell, ráadásul hat órán keresztül.
– Ha pihensz, is horgászol?
– Egy darabig csak a versenyzés létezett, de mióta hat éve ideköltöztünk Szarvasra, sok minden megérintett. Például a folyó, és először merült fel bennem, kell e nekem a versenyhorgászat? Amikor kijövünk a Köröshöz (Ibolya férje Szilvási Szilárd, Európa- és világbajnok versenyhorgász) és elkezdünk horgászni, csak úgy, élvezzük a természetet, most már ez is megtudja adni azt a flow-élményt, és ez még talán szebb is. Tanulom a feederezést, kuttyogatást, pergetést és a folyót általában.
– Hogyan tovább?
– Egy választóponthoz érkeztem. Jött ez a világbajnoki cím és úgy éreztem, hogy ez remek alkalom a versenyzés abbahagyására. Nem is indultam a megyei és a Gyomaendrődön rendezett Magyar Bajnokságon. Rá kellet jönnöm azonban, hogy ez nem ilyen egyszerű és talán nem ez volt a legjobb döntés. Hiányzik az adrenalin, a verseny légköre, úgyhogy nem tudom hogy lesz.
Akár így, akár úgy, de kívánjuk, hogy még sokszor legyen meg az a bizonyos flow…
