- hirdetés -

Balatonboglár adott otthont a 2019-es korosztályos tenisz vidékbajnokságnak. Az egyéni versenyek mellett párosban és a csapatküzdelmek során is próbára tehették magukat a sportolók.

Orosházáról hárman indultak el a megmérettetésen, Fejes Ádám a 14 éves, Lehoczky Anna és Juhos Tibor pedig a 18 évesek mezőnyében bizonyított. Fejes Ádám biztató, érett játékot nyújtott, a főtáblán 4. kiemelt versenyzővel szemben maradt alul. A fiatal teniszező elmondta, jól ment neki a játék, de a sorsolás szeszélye ezúttal közbeszólt. Edzőjével, Németh Istvánnal gőzerővel készülnek a következő versenyekre.

Lehoczky Anna második kiemelt játékoshoz méltón a döntőig menetelt, ahol szoros mérkőzésen maradt alul. Párosban viszont felállhatott a dobogó tetejére, vidékbajnoki címet szerezve.
– A nagy álom elmaradt, hogy mindkét számban vidékbajnok legyek, azonban megérdemelt az ellenfél győzelme, aki egyben párospartnerem is. A páros győzelemnek nagyon örülök, így egyértelműen sikerként könyvelem el a versenyt – mondta Anna.

Párosban a dobogó tetejére állhatott fel Lehoczky Anna (Fotó: OVTK)

Juhos Tibor egy volt orosházi partnerrel, Zsurka Martinnal csapatban a Szentesi TK-t képviselve a harmadik helyet szerezte meg. Szintén bronzéremmel zárt egyéniben, míg párosban egészen a döntőig jutott, ebben a kategóriában végül a dobogó második fokára állhatott fel.
– Elégedett vagyok az eredményekkel. 3 nap alatt 8-9 mérkőzést játszottam, ami ugyan megterhelő volt, de élveztem a játékot. Amiben még fejlődnöm kell, hogy önmagamhoz képest a legmagasabb szinten tudjak játszani több mérkőzésen keresztül. Ezért meg is teszek mindent – nyilatkozta a fiatal játékos.

Edzőjük, Németh István szintén elégedett volt.
– A legnagyobb élmény számomra, hogy egyszerre két olyan versenyzőt láthattam játszani, akik 6 évesen nálam ismerték meg e csodálatos sportág alapjait. Most ott játszottak egymás mellett a pályán, olyan teniszt produkálva, amitől minden edző elérzékenyül – értékelte a látottakat.

Juhos Tibor egyéniben bronzérmesként zárt (Fotó: OVTK)

Pihenésre nem sok idejük marad az orosházi játékosoknak, júliusban már az országos bajnokság küzdelmeire kezdik meg a felkészülést.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.