Gyertyaláng mellett, írókával, méhviasszal és kézzel készülnek különleges, egyedi hímes tojások Orosházán.
Húsvét ünnepéhez megannyi hagyomány és népszokás köthető. A díszes vagy színes tojások elengedhetetlen kellékei az ünnepnek, ilyenkor gyermekek és felnőttek munkálkodnak a színes díszek elkészítésén, hogy a házhoz érkező locsolókat megajándékozhassák velük. Régen a motívumok jelentést is hordoztak.
A tősgyökeres orosházi Gálné Csizmadia Anikó tojásfestő népi iparművész és textiljátékkészítővel beszélgettünk, aki már a kezdetekben megszerette a gyimesi csángó mintakincseket, melyek motívumai több ezer évesek.
– Mintegy 23 évvel ezelőtt kezdtem el a tojásfestéssel foglalkozni. Szegeden a népművészeti egyesületnél tanultam, népi játszóházvezető szakot végeztem. Megismerkedtem sok népi technikával, melyek közül a tojásfestés és a játékkészítés állt hozzám igazán közel – mondta a tojásfestő.
Megtudtuk, ma már a régi motívumok tovább gondolt változatai élnek, hiszen egyre jobban elveszítették jelentéstartalmukat.
– Régen ezek a tojások mindig nagyon határozott jelentést hordoztak, varázslatként rajzolták rá a mintákat. A lány mindenkinek személyre szóló tojást készített. Ahogy a motívumok jelentésüket lassan vesztették, úgy váltak egyre virágosabbakká, a mai szemnek tetszetősebbé, hiszen már nem az eredeti jelentést, hanem a szépséget hordozta – mesélte Gálné Csizmadia Anikó.
Mint mondta, ez a mai napig változik. Vannak olyan vidékek, ahol a tojásfestés egészen kivirágzott, és mellette megjelentek az állatminták is, egyre jobban elszakadva a motívumok eredeti tartalmától. – Ez egy folyamat, amely a népművészet minden ágát érinti. Igyekezni kell megőrizni a hagyományokat, de igazodni kell a mai ember látásmódjához is.
Kiemelte: a kihívást a szép színek megtalálása, illetve saját stílus megtalálása jelenti. Amikor egy régi motívumot próbálunk új formába önteni, abban és a színezésben jelenhetnek meg egyéni sajátosságok. Magyarországon a tojásfestők létszáma jóval száz alatt van, de a tojások közül is kell, hogy felismerhető legyen a készítő – mondta.
Ehhez a mesterséghez nagyon nagy türelem, elmélyülés, kitartás és alázat kell, mellette pedig a mintakincsek utáni kutatómunka. Egy kis rajzkészség sem árt, de az később formálódik.
– Munkáimat viaszírásos technikával, írókával és méhviasszal készítem. Ecsetet nagyon kevés tájegységen használnak, az a 20. század végén alakult ki elsősorban Kalocsa, Sárköz vidékén. Máshol a viaszírásos technika honosult meg, valamint karcolással is díszítettek. Az Alföldön általában nem mintázták a tojást, csak színesre festették. A legelterjedtebb az volt, hogy hagymahéj főzetével színezték a tojásokat, amely vöröses-barnás színt adott neki – mesélte Gálné Csizmadia Anikó.
Hagyomány és játszóház
Az iparművész elmondta, a húsvéti ünnep hagyománya kiveszőben van, de azért vannak még olyan családok, akik tartják a hagyományokat és húsvétkor összejárnak, locsolkodnak.
Kitért rá, a játszóházak alkalmával látható, hogy egyre kevesebb gyermek ismeri a húsvét hagyományát, illetve keresztény hátterét. Azonban, aki eljön a játszóházba, szívesen ismeri meg az ünnepi hagyományokat, tevékenységeket. Korosztályonként ezeket különböző módokon lehet bemutatni.
– Így például ha óvodásokkal foglalkozunk, akkor igyekszünk elérni azt, hogy a gyermek megismerje ezt a különleges ünnepet, melyhez egy szépen díszített tojás is tartozik, amit együtt készítünk el. Emellett szeretnénk elérni azt is, hogy a kisgyermek az általa készített tojást tovább ajándékozza, így adva tovább ezt a szép régi hagyományt is – zárta az iparművész.
