A tavaly elhunyt Hegedűs Bélát, mint gravírozót, vésnököt sokan ismerték. Mindig alapos, szép munkát adott ki a kezéből. Azt talán kevesebben tudják, hogy amatőrként lelkesen kergette a labdát.
Család, munka, sport – ez volt nála a sorrend, amitől nem tért el, bár mindegyiket szerette. Barátjával, Nyári Lászlóval együtt kezdtek focizni az Orosházi Spartacus ifiben 1958-ban. László hozta el nekünk az alábbi írást, mellyel szeretné elhunyt barátja emlékét őrizni.
„Ő volt a csapatban a humorzsák, az öltözőben és a pályán is. Az első bajnokin nyertünk Gádoroson, pedig akkor már neves játékosok is voltak abban a csapatban (pl. a válogatott Pisont édesapja). Az öltözőben keserves képpel nézegettük a lábunkon az ellenfél stoplijának nyomait, mikor Béla megszólalt a maga módján: „Jó gyerekek ezek. Tanítottak minket repülni”. Békéssámsonban is ő volt, aki felsegítette az öltözőbe a hazai szurkolók jóvoltából hason érkező Kohut Vilit. Ha nyertünk, leginkább a lelkesedésünk segített, nem a tudás, mert a jobb játékosok az OMTK-ban fociztak.
Nem vagyok gyakorlott tollforgató. Csak így tudtam emlékezni Béla barátomra. Neki ajánlom az asztalitenisz szenior Magyar Bajnoki címemet, hisz mi tudjuk, hogy mennyivel többet és mennyivel lelkesebben kell dolgoznunk egy-egy eredményért, mint a profiknak. Szeretettel: Nyári Laci”
Eddig az írás, mi pedig ezennel közzé tettük, hogy az igazi, a halál után is élő barátságnak így állítsunk példát.
