Nagy utat bejárt a látássérült író, aki sokáig nem gondolta volna, hogy valaha e-könyvei jelennek meg. Kelemen Györgyné Edit mára olyanná vált, akár a napraforgó, aki mindig az élet pozitív oldala felé fordul.
A története messze innen, Budapesten kezdődött. Kelemen Györgyné Edit ott született, ott töltötte nehézségekkel teli gyermekkorát is. Édesapja korán meghalt, édesanyja beteges volt, így sokszor kellett segítenie neki, ha rosszul volt és igyekezett a férfimunkát is egymaga elvégezni otthon. Mint mondta, nem igazán volt gyermekkora.
–Első gyermekemmel költöztünk el Budapestről Pusztaföldvárra férjemhez, akitől később született még egy gyermekem. Kezdetben sok mindent meg kellett tanulnom a vidéki életről, amely nem volt könnyű feladat – mondta nevetve Edit.
A családban mindig nagy szeretetben éltek, azonban a boldog éveket beárnyékolta, hogy Edit cukorbetegsége miatt fokozatosan veszítette el látását.
– Tizenegy szemműtéten estem át, amit még kimondani is sok. Egyik szemem világát teljesen elveszítettem, a másikkal csak keveset látok. Megvallom őszintén, mindig félek kicsit a szemészeten – mesélte.
Amikor egy ajtó bezárul…
Ahogy a mondás tartja: mikor egy ajtó bezárul, a sors kinyit egy újabbat.
– A műtéteket követően leszázalékolási papírokat kellett intéznem, azonban a rengeteg papír között nem tudtam kiigazodni. Végül Békéscsabán fordultam a Vakok és Gyengénlátók Egyesületéhez. Magam is meglepődtem, hiszen mindenki nagyon kedvesen fogadott és sokat segítettek. Ott találkoztam Sipos Erikával, az Orosházi Vakok és Gyengénlátók Egyesületének vezetőjével, aki az orosházi közösségbe invitált engem – idézte fel a kezdeteket.
– Akkor életem egyik nagyon nehéz szakaszában voltam, befelé fordultam. Mint egy csiga a házában, olyan voltam, sehova sem akartam menni. Kevesebb embernek éreztem magam a látásom miatt. Szorongó voltam, falat építettem magam köré – sorolta Edit.
Először nem akart elmenni az egyesületbe, sokat gondolkodott, mit tegyen. Akkor megkérdezte párját és fiát, mit szólnak, ha mégis elmegy a közösségbe. Addig biztatták, hogy végül elment.
– Mindenki nagyon kedves volt, eszembe sem jutott elmenni onnan. Egy idős házaspár mellé ültettek. Az ő jóvoltukból szembesültem azzal, oda tartozom. A házaspártól és az egyesület tagjaitól nagyon jó tanácsokat kaptam, sokat javult a közérzetem is – emlékezett vissza mosolyogva.
Egy történet ajándékba
Mint mondta, hálás volt a sok jó szóért és támogatásért, ezért mikor eljött a karácsony, mindenkit meg akart ajándékozni, de nem tudta, hogy mivel.
– Mit is adhatnék én olyat, amiből mindenkinek jut? – tette fel magában a kérdést, amire jött is a válasz. Felötlött benne, hogy írhatna egy kedves kis történetet.
Abban az évben karácsonykor kiállt társai elé és elmondta első saját történetét.
– Mindenkinek nagyon tetszett, szerették volna megtudni, hol olvastam. Ekkor kaptam kedvet az íráshoz – ecsetelte büszkén Edit, aki azóta a lelkén át figyeli a világot és nem rest papírra vetni azt, amit érez.
Több pályázaton indult már, amelyet meg nyert, emellett két meséje is megjelent a Magyar Elektronikus Könyvtárban: a Kicsiny tollam meséi, illetve a Mesevilág című kötetek.
– Legnagyobb segítőm a párom. Ő az, aki legelőször elolvassa az írásaimat és elmondja őszinte véleményét. Mindenkinek megvan a maga keresztje a világban, mindenki hordoz sérelmeket, nem szeretnék még többet tenni rá, ezért igyekszem mindig úgy alakítani a történeteimet, hogy jó vége legyen. Bár vannak a hősnek problémái és gondjai, végül minden jól alakul, hogy aki olvassa, kicsit úgy érezze, minden rendben van – hangsúlyozta Edit.
Mind értékesek vagyunk!
Kitért rá, hogy a történeteiben visszaköszönnek saját problémái is. Nem mindegyikben, mert ahogy fogalmazott: a fantáziája olyankor szárnyal. Szeretné, hogy a történetei segítsenek sorstársainak, hiszen mindenkiben ott az érték és mindenki különleges.
– Én írogatok, de van, aki szépen fest vagy jól főz. Mindenkiben ott az érték, csak fel kell fedeznie magában. Attól, hogy nem vagyunk egészségesek és egy kis támaszra szorulunk, még értékes emberek vagyunk, amit meg kell mutatni – hívta fel a figyelmet az író.
Ebben segít neki Nagy Vendel művészeti magazinja, ahol megjelennek írásai. Ott kimondottan sérült emberek publikálnak. A magazin világhírű, sokfelé megjelent, Új-Zélandtól Ausztráliáig ismerik.
– Én jegyzem le saját történeteimet, számítógépen nagyító és beszélő program segítségével, illetve Samu Ágnes mellett megtanultam vakon gépelni is – zárta az interjút Kelemen Györgyné Edit.
Két elektronikusan megjelent történetét sokan olvassák, amelyet a számok is bizonyítanak. Amíg a Mesevilág című kötetét, több mint 8037 érdeklődő, addig a Kicsiny tollam meséit 14 063 olvasó nyitotta meg.
