- hirdetés -

Már gyerekkorában is meghatározó szerepet játszottak a Békéscsaba labdarúgócsapatának vezetőedzőjénél, Boér Gábornál és családjánál a meghitt karácsonyi összejövetelek. Ez az idő előrehaladtával sem változott meg.

– Amióta csak az eszemet tudom, minden egyes évben vágtam a centit és számoltam a napokat, hogy végre elérkezzen a december és megkezdődjenek az ünnepi előkészületek. Nagyon szerettem megélni a meghitt hangulatot és ez a mai napig nem változott – kezdte meg az ünnepek felidézését, a korábban az OMTK-ULE korosztályos-, majd a Békéscsaba felnőtt labdarúgócsapatának edzőjeként dolgozó Boér Gábor.

Gyerekként mindig izgatottan készítette az ajándékozási listát. Mint mondta, mindig is jobban szeretett adni, mint kapni, így azokat a pillanatokat várta jobban, amikor az ő ajándékait csomagolták ki hozzátartozói.

– A testvéremmel és a nagyszüleimmel legtöbbször a karácsonyfát díszítettük fel. Kora délután, amikor megérkezett a rokonság, gyakran annyian voltunk, hogy csak külön tudtak megvacsorázni a gyerekek és külön a felnőttek – mesélte.

Már gyerekkorában meghatározó szerepet játszottak Boér Gábornál és családjánál a meghitt karácsonyi összejövetelek

Azóta persze sok idő eltelt, a gyerekek felnőttek, de a helyszín nem változott, csak most már szűkebb családi körben ünnepelnek.
– Szenteste napján reggel már útra is kelünk a szüleimhez, akik már javában készülnek a bőséges ünnepi menüvel, ami halászléből, kacsasültből, töltött káposztából, paprikás sült halból és természetesen az elmaradhatatlan bejgliből áll. Az ajándékozást most már csak szűk családban tartjuk, de azon belül mindenki meglepi valamivel a másikat –tette hozzá.

Másnap, december 25-én rendszerint a felesége családját látogatják meg, december 26-án pedig vagy náluk Békéscsabán, vagy a testvérééknél, Orosházán gyűlnek össze.

– Összességében elmondhatom, hogy nagyon szerencsés vagyok, hiszen olyan családba születtem, ahol a meghittség és a szeretet mindig jelen volt, van és lesz, nekünk csak őrizni kell a hagyományokat – zárta le a beszámolót Boér Gábor.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.