Újabb, a Csongrádi Művésztelep oszlopos tagjaként ismert alkotónak nyílt kiállítása a napokban Orosházán. Balla Attila országos hírű festőművész hozta el az utóbbi néhány évben készült merész, elgondolkodtató, lendületes képeit.
Hatalmas vásznak, különleges technika, örvénylő színek. Ez fogadja a látogatót a Petőfi Művelődési Központ színháztermi előcsarnokban augusztus 23-a óta.
– Tavaly Aranyi Sándor érkezett a Csongrádi Művésztelepről, és akkor elmondtam az ottani művészeknek, hogy minden évben szeretnék közülük egy-egy alkotónak kiállítást rendezni Orosházán. A cél az, hogy a helyiek mellett időről-időre bemutassuk mások munkáit is, képet adjunk másféle stílusokról – tájékoztatott az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület elnökhelyettese, Bodrogi Béla.
Balla Attilával kapcsolatban nem volt kétsége, hogy helye van a meghívottak között, a képeit látva pedig egészen biztos abban, minden érdeklődő egy élménnyel gazdagabban távozhat a kiállításról.
A bajai születésű alkotó Duanújvárosban kezdte képzőművészeti tanulmányait, majd a katonai szolgálat elől Svédországba emigrált, ahol évekig élt, és elvégezte a stockholmi Iparművészeti Főiskola alkalmazott grafika, hazaérve pedig a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakát is.
A műtermi környezetből a kilencvenes évek elején lépett ki, megismerkedett Csongráddal, a csongrádi tájjal, amibe azonnal beleszeretett. Ez képeinek ihletője, habár festményei a legkevésbé sem klasszikus tájképek.
– Úgy kapcsolódnak a csongrádi tájhoz, hogy kint a természetben dolgozom, annak az atmoszférája, hangulata az, ami hatással van rám. De inkább a belső energiáimat mozgósítják az erdők, vízmosások, az ott működő erők, amik végül leképeződnek a vászonra – avatott be Balla Attila az alkotás folyamatába.
Ami fizikálisan is megterhelő, hiszen a megszokottnál jóval nagyobb festményei különleges technikával készülnek.
– Vödrök sokasága, 10-12 vödör vesz körül mikor alkotok. Ezekben pigmenttel színezett homok van, ami ráadásul összeköt Orosházával, mert ugyanazt a fehérvárcsurgói üledékes homokot használom, amit a síküveggyár – részletezte. – Mellettük olajfesték, egy asztal, én pedig sokszor szinte transz állapotban, esetenként tenyérrel kenem fel a vászonra az anyagot, néha még csontokat is beleépítek.
Így jön létre a sajátos ballai expresszivizmus, amiről Kecskés László nyugalmazott könyvtáros beszélt megnyitójában.
– A táj látványából eljut a táj esszenciájáig, egységben látva és láttatva a világot működtető energiákat, az őt körülvevő világmindenséget. Az itt kiállított képek esetében szinte a bőrünkön érezzük, hogy érzelemmel teliek, amik aztán indulatokat is képesek kiváltani – fogalmazott.
A művész így vall erről: „Amikor festek, belekerülök egy hatalmas, nyitott, végtelen térbe, melynek energiái megnyitnak bennem egy kaput; ezen, ha átlépek, kapcsolatba kerülök tudatom végtelenségével.”
A nem mindennapi alkotások szeptember 12-éig várják a bennük elmerülni vágyókat a színháztermi előcsarnokban.
