Különleges kiállítás megnyitójára várta a nagyérdeműt a Petőfi Művelődési Központ színháztermi előcsarnoka október 13-án. Aranyi Sándor festőművész hozta el munkáinak egy szűk részletét, amely azonban így is átfogó képet mutat a rendkívül sokoldalú alkotó életművéről.
A művész Bodrogi Béla meghívására érkezett a városba, kettőjüket ugyanis nagyon régre visszanyúló baráti kapcsolat fűzi össze.
– Csongrád, Körös-torok, 35 évvel ezelőtt. Ott találkoztunk – kezdi a történetet az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület elnöke. – A feleségeink általános iskolai osztálytársak voltak, innen a három és fél évtizedes barátságunk Sanyival. Mivel én itt helyi festők munkáinak bemutatásával is foglalkozom, ő pedig nemzetközi hírű festőművész és olyan körökben mozog, amiről mi csak ábrándozunk, ezért megkértem, hogy látogasson el hozzánk egy tárlat erejéig – világította meg az esemény hátterét.
Megnyitó beszédében Pataki Ferenc festőművész úgy fogalmazott, hogy a sokszor spekulatív festmények közül szinte mindig kiviláglanak Aranyi Sándor kisméretű képei, amelyek romlatlan világot mutatnak. Friss, ropogós zöldeket, tiszta kobaltkékeket, eleven sárgát, meleg cinóber vöröst. A nagybányai magyar festészet méltó örökösének színbeli elevensége jól mutatja a festészet varázsát, az ideális harmóniát.
– Aranyi is a fénykeresők közé tartozik. Szeretete által az erdei tisztáson felragyog a fény, vagy a délutáni aranyló napsütés végigsimítja az öreg ház vakolat hullatta, meszelt falát. Túl egyszerű lenne kijelenteni, hogy ebből a fénykeresésből született meg a fotózáshoz való vonzalma, ugyanis művészetében testvéri jelenlétben, kölcsönhatásban munkál a festés és fotózás – méltatta alkotótársát.
A kiállított képek remekül megjelenítik Aranyi Sándor ezen kettősségét. Jól megfér egymás mellett a paravánokon a balti tengerpart és a tájhordók, az emelkedő hőlégballonok és a lépcsőkorlát árnyéka.
– Azt kérték tőlem, hogy hozzak egész régi munkákat és persze a legújabbakból is válogassak. Igyekeztem ennek megfelelni és mivel a festészet mellett fotózással is foglalkozom, a kettő pedig kölcsönhatásban van egymással, ezért lett Kölcsönhatás a kiállítás címe – mondta el a művész.
Először úgy 25 éve cserélte az ecsetet fényképezőgépre, azóta készít fényfestményeket, melyeken általában apró részleteket emel ki a minket körülvevő környezet tárgyairól vagy anyagok, felületek különlegességét mutatja be.
– A fotózás vezetett rá arra a megtapasztalásra, hogy absztrakt nincs. Mindennek megvan a természetben a maga megfelelője, csak észre kell venni és minden csak zoomolás kérdése. És miközben a festészetben inkább természetelvű vagyok, a fotózásban elkalandozok a legvadabb elvonatkoztatásokig, amelyek szintén a valóság kis szeletei, tehát nem absztraktak – beszél mosolyogva a művészetéről és a benne, illetve a világban rejlő kölcsönhatásokról.
Aranyi Sándor 1992-től a 2010-es évekig a Szegedi Tudományegyetem pedagógiai karának rajz-művészettörténet tanszékvezető docense volt, a mai napig jelentős szerepet tölt be a Tisza-parti város festészeti életében. 1974-ben végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, a Csongrádi Művésztelep egyik alapítója, részt vett a Feszty-körkép restaurálási munkálataiban is.
