- hirdetés -

Folyamatosan dolgoznak az úthibák kijavításán a városüzemeltetési zrt. munkatársai Orosháza utcáin. Legutóbb a Könd utcán a piac előtt foltozták az aszfaltot.

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt.-nek az önkormányzattal kötött megállapodása alapján útellenőrzési kötelezettsége van, mely szerint folyamatos ellenőrzést végeznek minden olyan aszfaltburkolattal ellátott úton, ami a város tulajdonában van.

A Könd utcán augusztus 23-án fejezték be a munkát (Fotó: Rosta Tibor)
A Könd utcán augusztus 23-án fejezték be a munkát (Fotó: Rosta Tibor)

– Ebben az évben nyolcvan tonna aszfaltot irányzott elő az önkormányzat a közszolgáltatási szerződésünkben, amire mintegy 5 millió 700 ezer forintot biztosít. A frekventáltabb, központi utcákban, illetve balesetveszélyes helyeken javítunk először. A kátyúk foltozását a polgármesteri hivataltól kapott lista alapján végezzük, melyhez eddig 48 tonna aszfaltot használtunk fel – tudtuk meg Benkő Ferenctől a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójától

Legutóbb a Könd utcán, a piac előtti részt javították, amelyhez öt tonna aszfaltot használtak fel. A vezérigazgató elmondta, hogy még a télen sérült meg az út, akkor ideiglenesen helyreállították, most pedig teljesen rendbe hozták. Hozzátette, hogy az aszfaltozási munkák a jövő héten folytatódnak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.