- hirdetés -

Jövő őszig szóló szerződéssel Kőszegi-Németh József a karnagya az orosházi fúvószenekarnak. A művészeti iskola igazgatójával már volt közös fellépésük, néhány hete ő vezeti a próbákat, és már készülnek a szilveszteri hangversenyre is.

Putnoki Zsolt, aki tavasszal vállalta el a karnagyi feladatokat, megnősült, emiatt a fővárosba költözött, így nem tudta ellátni ezen teendőket – adta meg a részleteket Kovács Imre, az Orosházi Fúvószenekari Egyesület elnöke. – Emiatt volt a gyors váltás, bár vele is jó volt az együttműködés és a közös munka.

Cél a minőségi közönségszórakoztatás

– Mi a célom? Hogy újra a megszokott fényes jelent lássák a zenekari tagok és a város lakói a fúvós muzsikálásban – fogalmazta meg céljait Kőszegi-Németh József. – Szeretném ehhez az energiákat összegyűjteni, a régi tagokat visszahívni, néhányan már vissza is tértek, aminek nagyon örülök. Illetve új tagokat, fiatalokat integrálni, hogy a távlati terveinket meg tudjuk valósítani. Célunk, hogy olyan közönségszórakoztató programokkal tudjunk előállni, ami ennek a zenekarnak a múltjában benne volt – tette hozzá.

Immár Kőszegi-Németh József vezényli a fúvósokat (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Immár Kőszegi-Németh József vezényli a fúvósokat (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Az új karnagy már korábban is dolgozott a fúvósokkal, nem új tehát számára a helyzet. Úgy fogalmaz, olyan értéket lát a csapatban, amely érdemes arra, hogy tradíciók beépítésével, egy komoly muzsikálás mentén, a mai kornak megfelelő, a közönség füle szerint játsszanak, és sikeresen mutatkozzanak be.

Legközelebb december 29-én a szokásos szilveszteri hangversenyre várják a zenebarátokat, a fúvós zene, de a humor kedvelőit is.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.