- hirdetés -

Egyhetes közös táborban vesznek részt orosházi és tusnádfürdői gyerekek augusztus első hetében, Orosházán. A város önkormányzata a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél pályázott és nyert 500 ezer forintot erre a célra.

A két település lassan 20 éves, jól működő testvérvárosi kapcsolatán, annak további elmélyítésén alapul az ifjúsági néptánctábor. Az Orosháza Város Önkormányzata által kezdeményezett program legfőbb célcsoportja a két település ifjúsága, akikre alapozzák a jövőbeni kapcsolattartást, kapcsolatépítést.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által biztosított 500 ezer forintból megvalósuló tábor során a Petőfi Művelődési Központban tartott táncórákon kívül múzeumpedagógiai és hagyományőrző foglalkozást, gyopárosfürdői kirándulást, flashmob-ot terveznek, utolsó este táncgála és táncház várja nemcsak a résztvevő fiatalokat, de minden érdeklődőt a városból.

Cél, hogy a közösen eltöltött idő alatt mind a próbák, mind pedig a tervezett egyéb programok során a két település fiataljai megismerjék egymás kultúráját, hagyományait, megtalálják a közös kapcsolódási pontokat, felfedezhessék a közös magyar gyökereket.

160802_logok

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.