- hirdetés -

Heti négy-öt edzéssel indult el a felkészülés. Ezen a héten három tréning mellett egy gyopárosi erősítés és egy szombati edzőmeccs szerepel a programban. 

A Rákóczi Vasas július 11-én elkezdte a felkészülést a 2016/2017. évi labdarúgó bajnokságra. A naptár telített.
– Augusztus 6-án már Magyar Kupa mérkőzést játszunk – kezdte a tájékoztatást Polyák László edző. – A csapatban lesznek változások. Ami biztos, hogy Lévai Balázs Szarvasra, Libor Gergő Budapestre, Simon László Nagyszénásra távozik. Az érkezők között szerepel a Gyulai Termálból visszatérő Sajti Bálint, a sérüléséből lábadozó Bozsóki Dániel és a lábtörésen átesett Vili Máté. Tóth Krisztián Mezőkovácsházáról tért vissza, ő pótolhatja Lévai Balázst a kapuban. Néhány játékos hiányzott az első heti edzésről– adta hírül az edző.

Információnk szerint Buza Barnabás és Boros Bálint a most megalakuló OMTK-ULE csapatával készül, Egry Attila Budapesten vállal munkát.

Polyák László elmondta, amennyiben jó erőállapotban lesz a csapat, elkerülik a játékosokat a sérülések, akkor a két évvel ezelőtti Rákóczit láthatják a nézők, amikor a 2. helyen végzett a csapat.

Alapoznak a fiúk (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Alapoznak a fiúk (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A Rákóczi pillanatnyi kerete, ami napról-napra változhat, mivel az átigazolási szezonnak koránt sincs vége: Tóth K., Vígh (kapusok), Albert, Németh, Ludányi, Szabó N., Kiss Z., Sajti, Szabó Á., Gulyás, Bozsóki, Vili, Nyéki, Mazán, Márki, Tasi, Simon R., Sindel (mezőnyjátékosok).

Tóth Krisztián kapus Mezőkovácsházáról tért vissza a Rákócziba.
– Remélem, be tudok kerülni a kezdő csapatba, célom, hogy minél több mérkőzésen őrizzem meg kapumat a góltól. A csapattól azt várom, hogy az első öt hely valamelyikén végezzen, de a játékoskeret alapján a dobogó is reális célkitűzés lehet – nyilatkozta optimistán a kapus.

Bozsóki Dániel másfél éves sérülés után lép újra pályára.
– Nagyon várom már a teljes felépülést, remélem ez a pillanat minél hamarabb el fog jönni. Szeretnék visszatérni a pályára és segíteni a csapatot a céljai elérésében- válaszolta kérdésünkre a középpályás.

Edzőmérkőzések tervezete:

Július 23. szombat 10 óra Rákóczi Vasas – Csorvás
Július 30. szombat 10 óra Rákóczi Vasas – Szentes
Augusztus 3. szerda 18.30 óra Rákóczi Vasas – Algyő
Augusztus 6. Magyar Kupa mérkőzés (Ellenfél még ismeretlen)
Augusztus 10. szerda 18.30 óra Rákóczi Vasas – Hódmezővásárhely
Augusztus 13. Magyar Kupa mérkőzés (Sikeres 1. kupamérkőzés esetén)

A Rákóczi bajnoki nyitánya augusztus 21-én Dévaványán lesz.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.