Hat éve dolgozik az Orosházi Kórház gyermekosztályán Dénes Ildikó óvónőként. Nap mint nap azért tesz, hogy a kisbetegeknek gyorsabban teljen a kórházban eltöltött idő. De lelki társuk is a gyerekeknek.
Apró kezek szorgoskodnak, készül a szőlőszem a fürtre. Néhány napja kerültek a fiúk a gyerekosztályra, de azt mondják, úgy érzik magukat, mintha táborban lennének. Ildikónak köszönhető mindez, hisz olyan remek foglalkozásokat tart nekik, hogy szinte röpül az idő. Sok kisgyermek megfordul a gyerekosztályon, egészen a kicsiktől a nagyokig.
Nem könnyű az időt eltölteni a kisbetegeknek, türelmetlenebbek, mint a felnőttek és a figyelmüket is csak kis ideig köti le a mesenézés vagy egy-egy mesekönyv. Nem könnyen viselik a bezártságot.
Alkotás, kártyázás, beszélgetés
– 12 évig óvodában dolgoztam, majd szültem, akkor jött az elhatározás, hogy bár nagyon szerettem a munkámat, többre vágyom. Elvégeztem a tanítóképzőt, és a drámapedagógiát, majd ismét szültem. Egy alkalommal egészségügyi problémák miatt kórházba kerültem, mikor hazaengedtek, a kapuból még egyszer visszanéztem és arra gondoltam, de szeretnék egyszer itt dolgozni, valamit, magam sem tudtam mit, csak éreztem, ott a helyem. Majd nemsokára jött a lehetőség, óvónőt kerestek a gyerekosztályra. Jelentkeztem és sikerült. Egyetlen percig sem bántam meg, hogy váltottam, nagyon szeretek itt dolgozni – mesélt a kezdetekről Ildikó.
Délelőttönként foglalkozik a gyerekekkel, ami nemcsak nekik jó, de az orvosok, nővérek munkáját is megkönnyíti. Hol alkotnak, vagy kártyáznak, társasjátékoznak, de gyakran előfordul, hogy csak ülnek, és beszélgetnek, fontos számukra, sokszor már ettől is gyorsabban gyógyulnak. Előre nem tervez, hisz mindig más-más gyerekek vannak az osztályon.
– Az a legfontosabb, hogy élménnyel teljen meg a nap, még ha azt a kórházban is kell tölteni. Legtöbbször azokkal vagyok, akikkel nincs hozzátartozó. A napomat mindig azzal kezdem, hogy körbejárok, és megnézem, mennyien és milyen korosztályú gyermekek vannak az osztályon, e szerint alakítom ki a napi elfoglaltságot. A nagyobbak inkább a beszélgetést igénylik, míg a kisebbek a közös játékot. Mindig alkalmazkodik hozzájuk, illetve az adott évszakot, esetleges ünnepek közeledtét is figyelembe veszem a foglalkozások kigondolásánál. Amikor alkotunk számomra az a legfontosabb, hogy a gyermek használja a kreativitását, adok egy támpontot, egy lehetőséget, de tovább vinni a dolgot már a gyermeknek kell, a saját egyéni ötlete alapján. Többnyire partnerek a gyerekek, akik pedig kicsit zárkózottabb, idővel megnyílnak. Nem erőltetek soha semmit, mert nagyon rövid idő alatt ráéreznek arra, hogy így jobban és gyorsabban telik az idejük – osztotta meg Ildikó.
Majd hozzátette, ennek a munkának az a legnagyobb nehézsége, hogy ha valakit megszeret az ember, azt nagyon gyorsan elengedje. De edződik az ember, muszáj volt megtanulnia, hogy erősnek kell lennie – a gyerekek előtt mindenképpen.
Eleinte előfordult, hogy sírva ment haza, annyira megsajnált egy-egy kisbeteget. Sok ölelést, rajzot kap köszönetképpen, és lapul a táskájában olyan szívhez szóló levél is, amit évekkel ezelőtt kapott az egy kislánytól. Ezekben a napokban már nagyon készülnek a karácsonyra. Az otthontól való távollét a gyerekek számára még nehezebb ünnep idején, viszont az orvosok úgy intézik, hogy csak az maradjon, akinek nagyon muszáj, a többség otthon töltheti a karácsonyt.
– Nagyon élvezik a gyerekek a közös készülődést, sokat alkotunk, az osztály ünnepi dekorációját is mi készítjük. Szoktunk apró kis ajándékokat, meglepetéseket készíteni, amit azok a gyerekek kapnak, akik majd az osztályra érkeznek – emelte ki Ildikó. Megtudtuk, volt olyan apróság is az osztályon, aki Ildikó kezét fogva a kórházban töltött napok alatt tanult meg járni.
