Gyerekkori álma volt, hogy gyógyítson. Bár nem lett gyerekorvos, de most is életeket ment nap, mint nap immár 20 éve Szilaj Izabella kivonuló mentőtiszt. Kereskedő szülők gyermekeként bár érdekes e hivatásválasztás – nélküle már nem tudná elképzelni az életét.
Az általános iskola elvégzése után Békéscsabára, az egészségügyi szakközépiskolába járt, és maradt örök „fertőzés” az egészségügy. Az, hogy mentőzni fog, egy véletlennek és életre szóló találkozásnak köszönhető. Egy kollégiumi szobatársának édesapja ugyanis a mentőknél dolgozott és megengedte, hogy benézzen az ott folyó munkába. Már ott és akkor eldöntötte: ez lesz a hivatása.
A mentőszakápoló szakma alapjait Budapesten tanulta, ahol többek között Győrffy Pál is tanította. Majd épp megüresedett egy állás az orosházi mentőállomáson, ahol szolgálatvezetőként dolgozott, de közben munka mellett levelezőn elvégezte a mentőtiszt-képzést szintén a fővárosban, olyan oktatók szárnyai alatt, mint Zacher Gábor. Nehéz évek voltak azt mondja, de örömmel emlékszik vissza rá.
Az senkinek sem jó, ha én idegeskedem
– Szakmailag mindig tudjuk, hogy sajnos van az a pont, amikor már nem tudunk segíteni, lelkileg nehéz „feldolgozni” ezt a hivatást. A tragédiák viselnek meg a legjobban, főként, amikor gyermekek is érintettek – osztotta meg velünk Iza, aki azt is elárulta, bizony vannak olyan esetek, amelyek hajnali rémálmok képében olykor visszatérnek. Ebben a szakmában ez gyakori.
– Minden pontos részletére emlékszünk, mélyen belénk „égnek”. A legelső tragédia, amit először átéltem, az a szentetornyai lakóháztűz, és a három megégett kisgyerek volt – ezt soha nem fogom elfelejteni, de aki ott volt akkor, azok közül senki sem. Egyébként a gyereksérültek mindig mélyen megérintenek bennünket, amióta pedig nekem is van egy fiam, azóta még inkább.
Iza az évek alatt megtanulta úgy kezelni a helyzeteket, hogy nyugalom és határozottság áradjon belőle.
– Az senkinek sem jó, ha én idegeskedek, hisz akkor a mellettem dolgozók is azzá válnak, az pedig senkinek sem jó – emelte ki Iza, aki hozzátette, nem volt ez mindig így, az első kivonulásokkor rettenetesen izgult.
Ha meghallom a szirénát, végigszalad a hideg rajtam
26 évesen vonult először, az első betege egy szívbeteg hölgy volt, akihez gyakran járt a mentő.
– Tudtuk, hogy segítségünk csak átmeneti, a hölgy állapotán egy műtét javíthat. Aztán nem sokkal az eset után találkoztunk egy eseményen, ahol örömmel mesélte: megműtötték – és tényleg segített rajta. Ez számomra olyan döbbenet volt, hogy ott, a helyszínen elsírtuk magunkat – ő volt az első betegem, és „sikersztori”, csodálatos érzés volt – mesélte Iza, aki egyébként aggódó anyuka, de a kisfia ebbe „belenőtt”.
Beszélgetésünk e részénél szirénaszó hallatszott a közelben, Izát rögtön arról kérdeztem, mit érez ilyenkor?
– Végigszalad a hideg rajtam, egyből azon jár az agyam: hová mehetnek, mi történhetett – két évtizednyi munka mellett a mentőknél ez másképp nem is lehetne, nem lehet úgy tenni, hogy hidegen hagy, ha egy mentő szirénázva száguld el. Soha nem volt olyan időszak, hogy azt mondtam volna, elég, nem csinálom tovább, megtaláltam a helyem, ez az én életem – mondta.
Munkája mellett elsősegélynyújtó tanfolyamokat tart óvodákban, iskolákban, munkahelyeken. 2008 óta végzett egészségtan tanár, 3 éve tanít az egykori „Mezgében”. Véleménye szerint szigorú, de ennek célja és oka van – elfogadták a tanítványai.
Nemrégiben új feladatot is kapott, a tótkomlósi mentőállomás vezetője lett.
– Szerencsés vagyok, hogy nem egy összeszokott gárda”nyakára ültettek rá”. Igaz, kőkemény szabályoknak kell megfelelni, de mi alakíthatjuk ki a belső saját kis házirendünket, szabályainkat. Érdekes megélni azt, hogy most olyanok dolgoznak a kezem alatt, amilyen én is voltam 20 évesen – emelte ki.
Az egyedülálló anyának kevés a szabadideje, de azt igyekszik kisfiával úgy eltölteni, hogy az minőségi legyen. Elégedett embernek érzi magát, egyelőre van elég feladata, de mindig nyitott az újra, szereti megismerni az új eszközöket, eljárásokat.
Iza elárulta azt is, anno nagyon szerette a Vészhelyzetet és a Harmadik műszak sorozatokat, minden részt megnézett. Sokszor látta bennük a hibákat, de kedvencei voltak.
– A valóság az teljesen más, ott másként működnek a dolgok – de ettől szép és egyben kihívás ez a szakma – életre szóló – mondta Iza.
