Tengerics Éva könyvtáros 22 éve dolgozik a gyerekkönyvtárban, szerencsésnek érzi magát, hogy ez a hivatása. Gyerekkorában szülei esténként mindig olvastak neki mesét, és imádta apai nagypapájának történeteit is. Éva minden szavából árad: büszke arra, hogy magyar és ilyen gazdag kincs van a birtokában, mint édes anyanyelvünk.
A könyvek szeretetét otthonról hozta Tengerics Éva könyvtáros, akinek szülei egy Csongrád megyei kisfaluban tanítottak. Pitvarosról származik, és ő is a tanítói pályát választotta, amit Debrecenben végzett, majd az orosházi Kulich Gyula, későbbi nevén kettes, ma már evangélikus iskolában tanított néhány évig. Majd adódott az alkalom, gyermekkönyvtárosi álláslehetőséget ajánlottak számára, amivel élt is, 1993 óta dolgozik a Justh Zsigmond Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában, közben elvégezte a szegedi főiskolán a könyvtár szakot. Ugyan már iskolában nem tanít, de a munkája része maradt, hogy foglalkozásokat, rendhagyó órákat tart osztályoknak, ovis csoportoknak, szakköröknek, s ezekre mindig lelkesen készül, örömmel változik vissza tanító nénivé.
Mesék és gyerekversek világában
– Nagyon szerettem tanítani, de az egy kötöttebb dolog, ott annyira nem lehet kötetlenül lenni a gyerekekkel, mint a könyvtárban. Nagyon szeretem, élvezem, hogy köztük lehetek – vallotta Tengerics Éva, akinek gyerekkorában szülei esténként mindig olvastak mesét – és ez meghatározó volt számára, no és az apai nagypapájának történetei, a könyvek és az olvasás szeretetének alapjait kapta meg így tőlük. Egyik kedvenc könyve gyerekként az Utánam, srácok! volt. Felnőttként sem telik el úgy nap, hogy ne olvasna, és főként gyerekkönyveket, de nemcsak azért, hogy naprakész legyen, hanem, mert szereti, kedveli őket, főként a gyerekverseket. Előfordul, amikor a gyerekek ajánlanak számára könyvet, amit érdemes lenne elolvasnia. Szerencsésnek érzi magát, hogy ez a hivatása.
Mint mondta, számára a könyv valamikor csak egy jó mese elalvás előtt, de valamikor egy távoli hely megismerésének lehetőségét adja, ahová talán sohasem jut el, vagy épp azt jelenti, hogy, hú de jó, hogy Magyarországon él, sok más mellett azért is, mert „eredetiben” tudja olvasni a sok remek magyar novellát, regényt – minden könyv mást ad neki.
(Fotó: Kecskeméti Krisztina)
– Nagyon szeretem a magyar nyelv játékosságát, kifejezetten kedvelem a nyelvi játékokat, és azt, hogy annyi mindent ki tudunk fejezni nyelvünkkel. Szerintem azoknál a gyerekeknél, akiknél a szülei ráirányítják a figyelmüket mennyire gazdag és értékes a magyar nyelv, tovább ápolják azt – emelte ki Tengerics Éva, aki hozzátette nagyon vegyes a tapasztalata a gyerekek olvasási szokásaival kapcsolatban. Vannak olyanok, akik ötösével vesznek ki könyveket, és tényleg el is olvassák, van, akit egy kicsit rá kell „beszélni”, és valakit nem is biztos, hogy sikerül „meggyőzni”, hogy olvasni jó. De szereti a könyvtár légkörét, a könyvek sokaságának látványát – aztán egyszer, mégiscsak választ egy könyvet, hagyni kell erre időt.
Büszke arra, hogy magyar
– Ha úgy látom, hogy hajlandó elfogadnia segítségemet egy gyermek a könyvválasztásban, akkor beszélgetünk róla egy kicsit és lehet, megtaláljuk azt a jó könyvet, amit szívesen olvasna, majd egyre többet olvasva, olvasóvá válik. Mindenkinek más a jó könyv, az a lényeg, hogy elvarázsolja, érdekelje. Amikor még egészen kicsik a gyerekek, valójában nem is az az érdekes, hogy mit olvasnak, hanem az, hogy egyáltalán olvassanak. Ilyenkor a mennyiségi olvasás az, ami nagyon fontos, majd utána, ahogy nőnek, változik az ízlésük, alakulnak, akkor biztos, hogy a minőségi olvasás felé fognak elmenni – hangsúlyozta Tengerics Éva.
(Fotó: Rajki Judit)
Véleménye szerint a könyvtárat azért szeretik a gyerekek, mert a sok könyv jó hangulatot áraszt, és munkatársaival is igyekeznek apróságokkal, mindenféle dekorációkkal, – amit közösen készítenek a gyerekekkel – még varázslatosabbá tenni, valamint sok mosollyal, ami szintén fontos nekik. Kiemelte, ma már nagyobb a választék, régebben az ismeretterjesztő könyvek voltak túlsúlyban, most a szépirodalmi könyvek, sok-sok kiadótól. Nemcsak magyar, hanem külföldi szerzők műveit is hamar lefordítják. Éva számos eseményen ott van, sőt rendszeresen játszóházat is szervez, a segíteni akarás és a gyerekek szeretete vezérli. A Vörösmarty iskolában rendszeresen zsűritag versmondó versenyeken, ahol örömmel látja, nagyon lelkesek a gyerekek, szívesen mondanak verset, akik között vannak igazán nagy tehetségek is.
Könyvtáros munkája szomorú időszakáról is mesélt, ami akkor történt, amikor alig-alig tudtak könyvet venni, mert kevéske pénzből kellett gazdálkodniuk, számára kétségbeejtő időszak volt, mert nem tudták: hogyan lesz tovább. De ezt is „túlélték” ma már szerencsére nyoma sincs e korszaknak, sőt ez az év kiemelkedően jó esztendő könyvbeszerzés szempontjából. Éva minden szavából árad: büszke arra, hogy magyar és ilyen gazdag kincs van a birtokában, mint édes anyanyelvünk.
Ám ha olyat lát, pl. közösségi oldalakon, hogy „divatból” rövidítik a szavakat, az nagyon fáj neki, fél attól, hogy a fiatalok nem úgy fogják használni ezt a szép nyelvet, ahogy megérdemelné. Véleménye szerint ma sokkal több minden adott az olvasás megszeretéséhez, nyelvünk ápolására, mint korábban. Széles a paletta, a legfontosabb a feladat a szülőké, hogy jó példát mutassanak, és terelgessék gyermekeinket a könyvek szeretete felé, de a tanítók, tanárok is sokat tesznek a szép anyanyelvünk megőrzéséért. És minél többet meséljenek nekik, mert ez nagyon fontos és meghatározó életükben – általuk útravalót és kincset adnak a kezükbe.
