- hirdetés -

Terjed a hír a Facebookon, hogy a kistelepülés egyik bevezető útján holnaptól traffipax mér. Mindenki nyugodjon le a…szóval az nem traffi.

Egy állampolgár tette ki az alábbi felhívást tegnap este a Facebookra.

A kiírás ezen poszt publikálásának pillanatában 210 megosztásnál tart, és már üzenetet is kaptunk a szerkesztőségbe, hogy írjunk az új, állandó traffipaxról.

Kicsit gyanúsnak tűnt a sztori, lévén, az ilyenről a rendőrök jó előre sajtóanyagot adnak ki, vagy a helyszínen mutogatják, milyen új eszközökkel üldözik a gyorshajtókat. Néhány telefonhívással könnyen kiderítettük, hogy ez az egész nem így van.

Térfigyelő a község biztonságáért

A röpke nyomozás végén eljutottunk a település polgármesteréhez. Lengyel György jót nevetett a kiíráson, bár hozzátette, nem bánja, ha lassabban mennek az autók a településen. Hozzátette, a kardoskútiakat korábban falugyűlésen is tájékoztatták, hogy lesznek ilyen kamerák.

– Ez nem traffipax, hanem térfigyelő kamera. A település tavaly nyert egy pályázaton három ilyen kamerát, ezeket kezdték el felszerelni – mondta. – A szóban forgó kamera rendszámfigyelő, egy ugyanilyen van a település Tótkomlós felé vezető útján is. A harmadik pedig a központi teret figyeli majd, így téve biztonságosabbá a települést. Ha lopás, bűncselekmény, vagy bármi más történik, akkor a rendőrök ezt visszanézve tudnak nyomozni és intézkedni – fogalmazott a polgármester.

Ez a kamera keltette a riadalmat. De ez nem traffipax, hanem térfigyelő (Fotó: Rajki Judit)
Ez a kamera keltette a riadalmat. De ez nem traffipax, hanem térfigyelő (Fotó: Rajki Judit)

Elmondta, ez egy bővíthető rendszer, így később lehet, hogy még tesznek hozzá újabb kamerákat és remélik, hogy az ősszel már üzembe tudják helyezni.
– Ez nem titkos beruházás, ha valaki bővebb információt szeretne, fáradjon be a kardoskúti önkormányzathoz, szívesen állunk bárki rendelkezésére – tette hozzá Lengyel György.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.