- hirdetés -

Voltak aggódó hangok, amikor 2013 őszén feltűnt egy vevőjelölt, aki azt állította, megveszi és felújíttatja a kiscsákói kastélyt. Mára kiderült, csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözik Varga Miklóst.

Az Ybl Miklós tervezte kiscsákói kastély története sokak előtt ismert, hajdan életteli teli volt, ma már életveszélyes. Évekkel ezelőtt Karl-Heinz Rechmann megkezdte a felújítást, halála óta az örökösök nem foglalkoznak az ingatlannal. A felújításnak sokan örültek volna, legfőképp talán a kiscsákóiak, és két éve meg is jelent egy jelölt, aki állította, megtalálta az örökösöket és folyamatban van az adás-vétel. Mint akkor az OrosCafénak is elmondta, turisztikában gondolkodik, vadászkastélyként szeretné majd hasznosítani az épületet, a felújítás több száz milliós költségeit pályázati forrásokból akarta fedezni.

Csakhogy mára kiderült, a kastély környezetében történt fakivágások ügyében lopás bűntett gyanúja miatt nyomozást folytatott az Orosházi Rendőrkapitányság, amit most felfüggesztett és a büntetőeljárás során elfogatóparancsot adott ki Varga Miklós ellen – értesült a beol. A 33 éves, legutóbbi ismert lakcíme alapján kondorosi férfi megtalálása érdekében tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

A rendőrkapitányság kezdeményezte az Orosházi Járási Ügyészségen európai elfogatóparancs kiadását, mivel a férfi feltehetően külföldön, az Európai Unió területén tartózkodik. Az Orosházi Rendőrkapitányságon kívül a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is körözi Varga Miklóst.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.