A hagyományos bogárzói majálissal kezdődött meg Orosházán a lóversenyszezon. Sokféle számban álltak rajthoz lovak és lovasok, a kicsiktől a nagyokig.
Kellemes idő várta azokat, akik kilátogattak a bogárzói lóverseny pályára május 1-jén. A verseny a szokásos módon fogathajtó versennyel indult, majd amatőr ügető, póni galopp, 2 éves ügető lovak futama, a fogathajtól hibaidős akadályhajtása következett, majd a nap végét a Békés Megyei Ügető bajnokság első futama zárta. A fogathajtóknál az Orosházi Lovas egyesület hajtóin kívül érkeztek fogatok Zsanáról, Újkígyósról, Szabadkígyósról és Mezőhegyesről is.
A Békés Megyei Lovas Szövetség elnökétől, Szabó Zsuzsától megtudtuk, összesen 21 fogat állt rajthoz a versenynapon.
– A kettes és négyes fogatok mellett a nézők láthatták a pónifogatok versenyét, de indultak C kategóriás és szabadidős fogathajtók is. Emellett ez volt az első fordulója a Békés megyei ügető és galopp bajnokságnak, valamint a póni galopp bajnoki fordulót is most rendezték, amire a gyerekek sokat készültek – ismertette Szabó Zsuzsa.
A hagyományos lovasprogramok és versenyek mellett lehetőséget kaptak a fiatalok is, hogy bemutassák tudásukat, hiszen cél, hogy az utánpótlás szokja a versenyzést közönség előtt is.
Tuska Pál, az Orosházi Lovas Egyesület elnöke kiemelte, mindig próbálnak újítani, hogy a közönségnek még érdekesebb legyen a versenynap.
– Idén ügetőben megrendeztük az Amazon futamot, ahol a hölgyek mutathatták meg, hogyan tudnak hajtani. Itt amatőr lovas hölgyekről van szó, a versenyük nagy sikert aratott. Emellett külön futamot rendeztünk a kétéves csikóknak is. Ezzel nem titkolt szándékunk volt, hogy bemutassuk, milyen sok munkával jár egy ilyen fiatal ló nevelése, és betanítása – fogalmazott a lovas egyesület elnöke.
A következő versenynap június 27-én lesz, amikor a gyermek ügyességi fordulót és a Békés Megyei Díjlovagló bajnokság I. fordulóját rendezik.
Eredmények:
Póni kettesfogat SZLV
1. Sztojka Mihály – Orosházi Lovas Egyesület
2. Dimák Sándor – Orosházi Lovas Egyesület
3. Kiss Fanni – Orosházi Lovas Egyesület
4. Vági Zoltán – Orosházi Lovas Egyesület
5. Németh Béla Balázs – Orosházi Lovas Egyesület
6. Némethné Kun Judit – Orosházi Lovas Egyesület
Kettesfogat CAN-C
1. Kotolák Tamás Antal – Orosházi Lovas Egyesület
2. Tóth Attila – Orosházi Lovas Egyesület
3. ifj. Héjjas Gyula – Orosházi Lovas Egyesület
4. Németh Béla – Orosházi Lovas Egyesület
5. Marottyi Csaba – Aranykalász Lovas Club
6. Szabó Lajos – Remonda SE
7. Koncsek Ferenc – Orosházi Lovas Egyesület
8. Takács Erik – Zsanai Lovas Egyesület
9. Lénárt Imre János – Orosházi Lovas Egyesület
Kettesfogat SZLV
1. Göblyös Mihály – Orosházi Lovas Egyesület
2. Gyúrós Péter – Orosházi Lovas Egyesület
3. Besenyi Tibor – Orosházi Lovas Egyesület
4. Hajnal Zoltán – Orosházi Lovas Egyesület
5. Fejes Gábor – Mezőhegyesi Ménes SE
6. Szép János – Orosházi Lovas Egyesület
Amatőr 1800 m ügető:
1. Babcsán András/Pláza
2. Nagy Mihály/Ozzy
3. Tichi Zsanett Fanni/Földvár
Amazonok 1800 m ügető:
1. Tóth Angéla/Ozzy
2. Kaczkó Edit/Tutanhamon
3. Tichi Zsanett Fanni/Földvár
2 éves lovak ügető:
1. Kolozsi László/Ügető Star
2. Kulik Ferenc/Unipress
3. ifj. Kulik Ferenc/Utolsó Mohikán
1800 m megyei bajnoki ügető:
1. Kulik Ferenc/Mambo Girl
2. Kárai József/ Sveet Dream
3. ifj. Kulik Ferenc/Kisasszony
4. Bencze László/Lucuska
5. Tóth László/Mona Mie
6. Gyúrós István/Sebastian Ketti
Pónigalopp 800 m (megyei bajnoki forduló):
1. Makoviczki Ákos/Fáni
2. Éles Virág/Robika
3. Mórocz Mercédesz/Morcos
4. Tóbiás Zsuzsa/Archibald
5. Kneifel Nóra/Herceg
6. Sztojka Sándor/Ronaldo