Vasárnap délelőtt a Kossuth-szobornál tartották a városi megemlékezést a nemzeti ünnep alkalmával. Szép számú koszorú hirdeti a jelen emberének figyelmét és megbecsülését a történelem eme jeles eseménye iránt. Az ünnepi beszédet a polgármester, a műsort a református iskola diákjai adták.
Dávid Zoltán polgármester azok emlékezetére hívott mindenkit, akik „hittek, mertek, reméltek, és nem féltek áldozatot hozni a szabadságért, Magyarországért.”
– A szabadság fényét hozta életünkbe 1848-1849 története – fogalmazott. – Ez a fény ma is, 167 évvel később is utat mutat. Megmutatja, hogy merre kell haladnunk, mire kell törekednünk, milyen elvek mentén érdemes és szükséges összefognunk.
Március 15-e a társadalmi és politikai elnyomás fölszámolásának szimbóluma. Szilárd alap, melyet eleink szabadságvágya és áldozata épített – mondta beszédében Dávid Zoltán.
– Az a szabadságvágy, mely 1956-ban az utcára vitte az embereket. És az a szabadságvágy, amelynek demokratikus átalakulásunkat köszönhetjük 1990-ben. Olyan alap, amelyre bátran építkezhettünk, és amely nélkül nem olyan lenne szeretett hazánk, amilyen. Ezért zártuk szívünkbe mindannyian ezt az ünnepet.
Orosháza forradalomban vállalt áldozatairól szólva így folytatta:
– A forradalmi eseményekben részt vett az orosházi Székács József, pesti lelkész, író, költő. Székács személyesen ismerte a forradalom vezetőit, ő keresztelte Kossuth két fiát. És ő volt az, aki négy nappal a forradalom kitörése után azt írta újságja címlapján: A sajtó szabad! Mire a pestiek ezeket a sorokat olvashatták, addigra Orosházát is elérte a forradalmi szélvihar. Egy levél hozta el településünkre a forradalmat március 18-án. Mikolay István lelkész Pesten élő fiának levele, amelyben arról ír, milyen rendkívüli események történnek a pesti utcákon. A hírre nagygyűlést tartottak az evangélikus templomban. Az áprilisi alkotmányt követően Orosházáról 12 tagot delegáltak a megyei állandó bizottmányba. Majd 665 gyalogos és 149 lovas jelentkezett a nemzetőrségbe.
Az események felgyorsultak, 1848 őszén már fegyverre volt szükség, hogy a kivívott jogokat megvédhessék, ekkor már 1000 orosházi állt harcban. Sűrűn, feszülten teltek a hónapok. 1849 elején az orosháziak Damjanich tábornok 8 ezer főnyi seregét fogadták, nem sokkal később többek között az erdélyi hadszíntéren odaveszett fiaikat siratták.
A veszteségeket összegezni ennyi idő távlatából már lehetetlen, bizonyos azonban, hogy Orosháza is áldozott a szabadság oltárán. Sokan az életükkel fizettek, sokakra fogság várt a szabadságharc bukása után.
Zárásként a szónok úgy fogalmazott: 1848/49 valami arra tanít bennünket, hogy mi, magyarok rendkívüli dolgokra vagyunk képesek! Kitartás, leleményesség, bátorság és eltökéltség – minderről szólt a forradalom és szabadságharc. Az a legfőbb örökségünk, hogy akarjuk és tudjuk saját kezünkben tartani sorsunkat. Hinnünk kell abban, hogy együtt, összefogva, közösen legyőzhetjük a hazánk előtt álló kihívásokat.
