- hirdetés -

Az Orosháza és Vidéke Ipartestülettel, illetve a Székács evangélikus iskolával is együttműködött eddig az orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ). Megállapodtak: ez a továbbiakban is így lesz.

Az NNÖ szellemi tőkével, az Ipartestület technikai és műszaki háttérrel támogatja egymást, a megállapodást a kölcsönös elégedettség alapján hosszabbították meg – derült ki a nemzetiségi önkormányzat március 2-i ülésén. Ugyanitt állapodtak meg a Székács evangélikus iskolával is, hiszen pozitívak voltak a visszajelzések az együttműködéssel kapcsolatban – tudtuk meg dr. Abonyi Lajostól, az NNÖ I. elnökétől. Elmondta: az oktatási intézmény például azzal segíti munkájukat, hogy termet biztosítanak számukra, az NNÖ német szakos tagjai pedig az oktatás terén járulnak hozzá az eredményes együttműködéshez. Az I. elnök ebből a január 19-i rendkívüli történelemórákat emelte ki, melyeket a kiűzetéssel kapcsolatban tartottak.

Az Osztrák Hét előkészítését is napirendre tűzték a képviselők: az április 21-25 közötti rendezvényre a már megszokott programmal készülnek. Polgármesteri fogadással, a Szántó Kovács János Területi Múzeumnál található Harruckern-emléktábla megkoszorúzásával, majd felső tagozatosok és gimnazisták számára szervezett kvízzel, vers- és prózamondó versennyel.

Merani utat is szervez az NNÖ, március 22-én 22 diák utazik ki a dél-tiroli településre, ahová a fiatalok a hazánkban élő németek kultúrájával kapcsolatos projektmunkával készülnek, dr. Abonyi Lajos pedig a magyarországi és a merani németség helyzetének összehasonlításával kapcsolatos előadással.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.