Hat év kitartó munka és tanulóidőszak után, most főszerepekben kápráztatja el az Operettszínház közönségét. A huszonöt éves fiatal tehetség, Simon Bogi kapta a stafétát.
Staféta című sorozatunkban olyan orosháziakat mutatunk be, akik érdekes foglalkozást választottak, kimagasló eredményeket értek el. Az interjúalanynak a végén át kell adnia a stafétát. Varsandán Milán, a B. Braun Gyöngyös Kézilabda Klub játékosa, az Operettszínház üdvöskéjének, a Simon Panna művésznéven ismerté vált Simon Boglárkának adta.
Az orosházi származású színésznő karrierjét már egy ideje nyomon követjük, beszámoltunk róla, amikor a Vámpírok Bálja főszerepét kapta, vagy a számára nagy áttörést jelentő Elfújta a szél című darabban Melanie Hamiltont alakította, illetve arról is, hogy az idei évadban igazán nagy lehetőségeket kap az Operettszínház üdvöskéje. Így most inkább emberi oldalát mutatjuk be, és azt, milyen út vezetett odáig, hogy Bogiból Panna lett.
Négy évesen már színpadon énekelt
– Hogy ismerkedtél meg a zenével?
– A nagymamám zongoratanár volt (Vetési Imréné Rózsika – A szerk.), ő egész zenei pályám egyik legmeghatározóbb alakja. A művészeti iskola Zenél a család című koncertjén sokszor felléptünk közösen, először négy éves koromban. Szegény próbált megtanítani zongorázni, de nagyon önfejű voltam. Egy ideig tanultam hegedülni, és gitározni is, általános iskolában zenei tagozatra jártam. Néhány évig színjátszós is voltam, táncoltam, és a gimnázium alatt magánénekeltem.
– Már 14 évesen letetted a voksod a művészi pálya mellé, hiszen a szentesi Horváth Mihály gimnázium dráma tagozatára jelentkeztél.
– Jelentkeztem, és nem vettek fel. Amikor ezt megtudtam, teljesen kétségbeestem, de szerencsére sikeres volt a fellebbezésem. Előtte nem voltam biztos a választásomban: minden barátnőm a Táncsicsba ment, és én is nagyon gondolkodtam rajta, hol kellene továbbtanulnom. Amikor viszont elutasítottak Szentesről, akkor jöttem rá, hogy ott az én helyem. Az ott töltött négy éve nagyon meghatározó volt.
– Hogy kerültél az Operettszínházhoz?
– A Tavaszébredés darabra castingot hirdetett a színház. Jelentkeztem, és azonnal megkaptam az egyik főszerepet. Ezt követően jelentkeztem a színház stúdiójába, ahol három évig tanultam és az előadások és próbák alatt sok mindent ellestem a művészektől. Hét éve vagyok az Operettszínháznál, de az első hat évben inkább statisztáltam és csak kis szerepeket játszottam. A nagy lehetőségeket inkább az elmúlt egy évben kaptam.
Kitartó voltam és hittem magamban
– A hat év alatt sosem érezted úgy, hogy feladod? Minek köszönhető, hogy most nagy szerepeket kaptál?
– Amikor a PS Produkció Vámpírok bálja darabjában főszerepet kaptam, szerintem akkor látta az Operettszínház vezetése, hogy talán többet is rám bízhat. Utána megkaptam az Elfújta a szélben Melanie szerepét, és abban bizonyítottam. Azóta olyan nagy szerepeket is rám bíznak, mint például a Mozart! musical és az Én és a kisöcsém darab női főszerepei. A sikereimet szerintem annak köszönhetem, hogy kitartó voltam, és nem adtam fel. Hittem magamban, és hittem abban, hogy van helyem az Operettszínházban. Emellett úgy gondolom meg is dolgoztam érte.
Ez a hat év tanuló időszak volt, ami kellett, hogy ma magabiztosan állhassak a színpadon, kellett, hogy megérjek.
A családom is mindig támogatott és biztatott. Akadtak persze nehéz időszakok, amikor elgondolkodtam rajta, hogy lehet, más irányba kellene indulnom.
– Ha feladtad volna időközben, akkor mivel foglalkoztál volna?
– Nagyon szeretem a gyerekeket, valószínű, hogy velük kapcsolatos munkát választottam volna. De úgy igazán mélyen sosem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, mert egész életemben azt szeretném csinálni, amit most.
– A magánéleted is olyan jól alakul, mint a színpadi léted?
– Szerencsére igen, most az életem minden terén nagyon boldog vagyok. Harmonikus párkapcsolatban élek. A barátommal a színházban ismertük meg egymást, ő is itt dolgozik néhány darabban, egyébként néptáncol és nagyon jól harmónikázik. Általa egy számomra teljesen új világgal, a néptánccal is megismerkedtem.
– A tíz évvel ezelőtti Bogi mennyire más, mint a jelenlegi Panna?
– Sokat nem változtam. Régebben kicsit szeleburdi voltam, most már nem annyira. Az embereket és magamat is ugyanúgy kezelem, mint korábban, az általános iskolás és a gimis barátaim a mai napig megvannak. Voltak olyan fordulatok az életemben, amik után az ember egy kicsit másként látja a világot. Felnőttem. Mély pontokon tanul az ember a legtöbbet magáról, én legalábbis úgy tapasztaltam.
A stafétát Furák Péter zenész – zeneszerző kapta.
