Száz éve alakult az Orosházi Filharmonikus Társaság, ennek apropóján Dinnyés István előadást tartott a múlt helyi zenei életéről.
A száz éve alakult Orosházi Filharmonikus Társaság zenekarának műsorai és az általuk rendezett hangversenyek voltak a legfontosabb tényezői városunk kultúrájának, virágzott a zenei élet.
A jeles évforduló apropóján Orosháza komolyzenei életének egyik legnagyobb ismerője Dinnyés István nyugalmazott zeneiskola igazgató, karnagy tartott előadást november 24-én a könyvtárban.
Előadásában a száz éve alapított filharmonikus társaságról, az elmúlt két évszázad zenei életéről beszélt. Megtudhatták a jelenlévők, hogy 1865-ben Orosházi Dalegylet alakult, amely megismertette a helyiekkel a dalkultúrát és a többszólamú éneket. Az énekkart Rédei Ritter János vezette – az előadó itt a közönség soraiban helyet foglaló Koszorús Oszkárhoz szólt, hogy ezt a nevet talán még ő sem ismerte eddig. Helytörténészünknek azonban nem igen lehet újat mondani: Orosháza jelesei című sorozatában hosszabb részt szentelt Rédei Ritter munkásságának. A kórus több mint 70 évig működött városunkban, az 1900-as évek elején egyházi és iskolai énekkarok is eredményesen és aktívan működtek.
Az Orosházi Filharmonikus Társaság 1914-ben alakult, az alapítók sorában Orosháza akkori zenekedvelő társadalmának egészét megtalálhatjuk. A főként amatőr zenészekből álló egylet klasszikus hangversenyei a kezdetektől fogva társadalmi eseménynek számítottak. A társaság zenekarát Sass Árpád karnagy vezette, saját hangszerekkel és kottatárral is rendelkeztek. A filharmonikusok virágzásának 1949-ben vetettek véget: nem szolgálja a szocializmus fejlődését indokkal egyetlen tollvonással megszüntették a társaságot. Munkásságuk azonban hatással volt a város későbbi zenei életére is: igény lett a komolyzenére, és néhány évvel később zeneiskola is alakult.
Próbák éjfélig
Ezt követően személyes visszaemlékezéssel folytatta előadását Dinnyés István, aki 1955 óta él Orosházán, ekkor adta a minisztérium Orosházának a zeneiskolát. Azért terelődött a szó az oktatási intézmény irányába, mert nagyon meghatározó szerepet játszott a város kulturális életében. Markó Leó igazgatóról nagyon elismerően szólt az előadó, ahogy fogalmazott: a semmiből építkezett, és szakmailag olyan nagyon magas színvonalon indította el a zenei oktatást, ami példaértékű. A helyi oktatók mellé a szegedi szimfonikus zenekarból jártak át tanítani zenészek. Ennek egyik oka az volt, hogy Markó megalapította az Orosházi Szimfonikus Zenekart (később Erkel Ferenc Szimfonikus Zenekar néven működött), amelybe a szegedi művészek is beültek a koncertek alkalmával.
Dinnyés István visszaemlékezése alapján Markó egy kemény ember volt, nehéz darabokat játszottak, és az is megesett, hogy éjfélig próbáltak a művelődési ház fűtetlen termében. A sok vitába és veszekedésbe belefáradt Markó 1965-ben elhagyta a várost. Távozásával az évi 6-9 bérleti hangverseny is megszűnt. A zenekar még működött egy darabig. Az előadáson a szimfonikus két egykori tagja is jelen volt, Dinnyés István mellett Bánhidi Zoltán, a zeneiskola nyugdíjas tanára.
Az est folyamán természetesen nem csak beszéltek a muzsikáról: az esemény miliőjéhez igazodva a művészeti iskola három zenepedagógusa, Jankó Zita (hegedű), Kovács Beáta (fuvola) és Ondrik Zsuzsanna (gordonka) muzsikált a közönségnek.
