Október 12-én helyhatósági választás – célszerű még most ellenőrizni a személyazonosító okmányok érvényességét.
Orosházán mintegy 24 ezer 800-an rendelkeznek szavazati joggal. Ennyien dönthetik el két hét múlva, hogy ki legyen Orosháza új polgármestere, illetve, kik alkossák az újonnan felálló képviselő-testületet a következő öt évben.
– Voksolni csak személyesen, érvényes személyazonosító okmányokkal lehet – emelte ki dr. Miszlai Judit. – A választópolgárnak igazolnia kell a személyazonosságát, magyar hatóság által kiállított érvényes igazolvány(ok) bemutatásával. Ez pedig lakcímigazolvány és személyazonosító igazolvány vagy útlevél, vagy vezetői engedély, illetve a lakcímet és személyi azonosítót tartalmazó igazolvány – hangsúlyozta a választási irodavezető általános helyettese.
Orosházán a települési önkormányzati választáson három szavazólapot kapnak a választópolgárok. Az elsőn a polgármesterjelöltek szerepelnek, öt közül a legtöbb érvényes szavazatot begyűjtő lesz a településvezető. A másodikon az adott körzet képviselőjelöltjei, a harmadikon pedig a megyei önkormányzati választáson induló listák szerepelnek. Orosházán 10 egyéni képviselő lesz, kompenzációs listáról (az összesített töredékszavazatok arányában) négyen jutnak majd be a testületbe.