Sorozatunkban minden polgármesterjelölttől kértünk egy bemutatkozó szöveget és egy fotót.
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
2010 júniusa óta pályázati tanácsadóként és országgyűlési képviselői munkatársként dolgozom. 2010-től vagyok önkormányzati képviselő, a képviselő-testületből egyedüliként két bizottságnak is tagja. Több civil szervezetben is aktívan tevékenykedem, a Székács József Családsegítő Alapítvány kuratóriumi tagja vagyok.
Az önkormányzati választáson az MSZP színeiben és több szervezet, az EGYÜTT ‒ a Korszakváltók Pártja, a Párbeszéd Magyarországért, a Societas és a Demokrácia alapítvány támogatásával indulok a polgármesteri tisztségért.
A SEGÍTŐ VÁROST! című programomból: Megszüntetem a gyermekéhezést. Ingyenessé teszem a bölcsődei alapszolgáltatást. Támogatom a nehéz helyzetű, jó tanuló gyermekek továbbtanulását az első diploma megszerzéséig. Csökkentem a helyi adókat. Bővítem a szociális támogatásokat: tűzifa-, étkezési és lakhatási támogatás; szociális krízisalap: fűtés, világítás, víz.
Eltörlöm a szemétdíjat a 65 év feletti rászorulók esetében. Orosházán nem lesz szégyentemetés. Támogatom a szennyvízcsatorna telken belüli kiépítését minden rászoruló esetében, függetlenül a pályázó korától.
Honlapom: www.fuvesi.hu.