Sorozatunkban minden polgármesterjelölttől kértünk egy bemutatkozó szöveget és egy fotót.
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
A szakmunkásképző iskola elvégzése után az orosházi üveggyárban helyezkedtem el, melynek leépítése után az orosházi kórházban kezdtem dolgozni. Immár 15 éve az emberek egészségének szolgálatában végzem a munkámat.
Szüleim egyszerű munkásemberek voltak, négy testvéremmel neveltek fel bennünket. Édesanyám bérszámfejtőként, tavaly májusban elhunyt édesapám darukezelőként, majd pedig a kórház konyháján dolgozott.
Lokálpatriótaként, tősgyökeres orosháziként számomra nagyon fontos a város fejlődése, a lakosság véleménye. Sokakkal beszélgetve megismertem az itt élők panaszait, elvárásait, álláspontját, az utcákat járva pedig magam is látom Orosháza fejlődésbeli megtorpanását. Mindezek alapján arra jutottam, hogy megmérettetem magam a városvezetői posztért – függetlenként.
Nem vagyok az ígérgetés híve. Úgy vélem, egy város vezetőjének az ígéretek helyett dolgoznia kell, mégpedig a helyi közösség megelégedésére.
Azt viszont határozottan kijelentem, hogy megválasztásom esetén nem az aktuális politikai érdekek befolyásolják majd a döntéseimet, hanem városunk polgárainak felmért igénye. A valamennyiünk sorsát befolyásoló kérdésekben az orosháziak véleményére támaszkodva, tanácsát kikérve és megfontolva határozok majd a város újonnan felálló képviselő-testületével közösen.
Mottóm: Nem ígérni kell a lakosok életkörülményei jobbítását, hanem tenni érte! Bizalmukat előre is köszönöm.