Tizennégy évig kézilabdázott, mégis a futballt választotta. Jelenleg a Fradi labdarúgócsapatának erőnléti edzője, ezt a felkérést közvetlenül az egyetem elvégzése után kapta. A tervei szerint él, nincs mellékvágány.
A Staféta című sorozatunkban olyan orosháziakat mutatunk be, akik érdekes foglalkozást választottak, kimagasló eredményeket értek el. Az interjúalanynak a végén pedig át kell adnia a stafétát egy általa érdekesnek talált embernek. Bogdánffy Péter, sikeres jogász és üzletember Tímár Ádámnak adta a stafétát, aki a Fradi labdarúgócsapatának erőnléti edzője.
Nem akartam középszerű kézilabdás lenni
Tizennégy évig kézilabdázott, és jó ideig az orosházi Every Day csapatát erősítette. A pályaválasztásnál azonban inkább a futballhoz húzta a szíve. Beszélgetésünk során egyértelművé vált, hogy Ádám maximalista, méghozzá a szó legpozitívabb értelmében. Mindig a legjobbra törekszik, nem éri be az átlagossal és a középszerűvel. A kemény munkában hisz. Élete minden lépését megtervezi, és a maga által kijelölt úton halad. Nincs mellékvágány, és nincs lehetetlen.
Rögtön belekérdeznék a közepébe: hogy lettél a Fradi futball csapatának erőnléti edzője, főleg azok után, hogy évekig kézilabdáztál?
– Gyerekkorom óta imádom a focit, és valamiért evidens volt, hogy a futballt választom. Be kellett látnom, nem én vagyok a következő Iváncsik Gergő vagy Nagy Laci, középszerű játékos pedig nem akartam lenni. Érettségi után a Testnevelési Egyetemen tanultam tovább. Már akkor tudtam, hogy nem szeretnék tanár lenni, viszont az erőnléti edzés nagyon érdekelt. Sok edzést láttam, és a legjobbaktól tanultam. Egy nap leszálltam a villamosról, beadtam a Fradihoz a hatoldalas angol nyelvű életrajzomat, mivel akkor angol vezetőséggel működött. Másnap felhívtak, harmadnap már az öltözőben ültem. Az egyetem utolsó évében ingyen és bérmentve, gyakornokként dolgoztam az első csapatnál: cipeltem a bójákat és a kulacsokat, jegyzeteltem mindent. Ahogy megszereztem a diplomát, 2010 nyarán szerződést ajánlottak.
Jelenleg négy csapatnak tartok mozgáskoordinációt és erőnléti felkészítést: az NB I-es csapatnak, a tartaléknak, és utánpótlás korosztályoknak. Elkísérem őket meccsekre, végzem a bemelegítést. Ha nem is, mint játékos, de mint edző valóra vált az álmom.
Az alibizést és linkeskedést nem szeretem
Milyen típusú edző vagy?
– Alapvetően játékos párti vagyok. Megértem a problémáikat és partnerként dolgozunk együtt. Meghallgatom a véleményüket az edzésről is, és odafigyelek az építő kritikára. Ha valamelyikük azt mondja, hogy fáj valamije, és nem tud aznap edzeni, zokszó nélkül elhiszem. Az alibizést és linkeskedést viszont nem szeretem. Sem az „álvagányokat”, ha valakinek csak a szája nagy, de nincs mögötte teljesítmény. Akik szeretnek dolgozni, alázatosak, és beleadnak mindent az edzésbe, azokkal a legjobb a közös munka. Én akkor vagyok jó edző, ha a játékosok jó formában vannak, kicsattannak az erőtől, dinamikusak, izmosak, és kevés a sérülés. Ezelőtt két évvel volt olyan szezonunk, hogy az izomsérülések teljesen elkerülték a csapatot, többek között a rengeteg nyújtásnak és prevenciós gyakorlatnak köszönhetően. Ezt sikernek könyveltem el.
Rosszabb napokon szoktad motiválni a játékosokat?
– Aki felveszi a Fradi-mezt, és motiválni kell, az már régen rossz. Tudom, milyen körülmények vannak vidéken, és hogy mennyien cserélnének ezekkel a srácokkal. Ha noszogatni kellene valakit edzés alatt, akkor az inkább hagyja abba. Ha nem teszi oda magát, nincs értelme. De ha az edző hiteles, nemcsak beszél róla, hanem meg is tudja csinálni, az nagyon sokat jelent.
Mekkora a tudatosság a döntéseid mögött?
– Maximálisan tudatosak a döntéseim. Én 29 éves vagyok, de eddig életem összes lépését megterveztem, karrierben és magánéletben egyaránt. A tervem szerint ilyen idősen pont itt kell tartanom. Sokat tettem érte, hogy ez így legyen, semmi nem pottyant az ölembe. A maximalizmusom pedig szerintem édesanyámról ragadt rám. Nem szoktam leülni és nézni munkám gyümölcsét, inkább próbálok még jobb lenni.
Nekem sose ment a jópofizás
Nem lehet megkérdőjelezni a magabiztosságod, de sportoló lévén kicsit több önbizalomra számítottam.
– Engem úgy neveltek, hogy ne „arcoskodjak”, meg nem is volt nagyon mire. Amikor meg már lehetne mire, akkor a rengeteg belefektetett munka miatt nem teszi az ember. Legalábbis ez nálam így működik. Nem járkálok az utcán fradi melegítőben, ha érdeklődnek a foglalkozásom felől, csak annyit mondok, hogy edző vagyok. Alapvetően vehemens típus vagyok, és hangos. De van olyan közösség, ahol tudok a leghalkabb is lenni. Sosem érdekeltek a bulik, a meccsek után én inkább otthon pihentem. Ez a mai napig így van: vége az edzésnek és sietek haza a családomhoz. Sokan az ilyen összejöveteleket arra is használják, hogy helyezkedjenek. Nekem sose ment a jópofizás. Mindig úgy voltam vele, hogy engem a teljesítményem alapján ítéljenek meg. Tudom, hogy jó az önmenedzselés, de túl hangos az erkölcsi szirénám.
Ha már megemlítetted a családot: négy hete született a kisfiad, és nagyon régóta élsz boldog párkapcsolatban.
– A feleségemmel tizenkét éve alkotunk egy párt, nagy az összhang közöttünk. Már az elején éreztem, hogy ő lesz a feleségem. Nagyon toleráns, türelmes, végtelenül aranyos, csak hálás lehetek érte. Egy hónapja megszületett a kisfiunk, azóta körülötte forog a világ. Imádni való gyerek. Mindenki kérdezi, hogy focista lesz-e belőle. Mi csak annyit szeretnénk, hogy boldog legyen. Ha asztalos lesz, vagy gázszerelő, akkor legyen abban a legjobb, és ha ő azt szereti, abban fogjuk támogatni. Semmit nem fogunk erőltetni, mert nekünk sem erőltettek semmit, és ez a szabadság neki is jár. Tehát úgy érzem, a helyemen vagyok és nincs okom panaszra. A minap pont arról beszélgettünk a feleségemmel, hogy néhány év múlva lehet, visszasírjuk ezt az időszakot, mert most minden tökéletes.
Tímár Ádám a stafétát Balogh Zsoltnak, a Pick Szeged kézilabdázójának adta át.
