Hajléktalan, vagy hajléktalan szállón élő – van különbség? Számunkra talán nincs. Azok számára azonban, akiknek nincs otthonuk, nagyon is sok. Azt, hogy mennyire igaz ez és az, hogy a látszat nem minden, két, a FogLak programban résztvevő, hajléktalan szállón élő férfi mondja el.
Még áprilisban indította el az orosházi Egységes Szociális Központ hajléktalanszállója a FogLak programot, melyben mintegy 16 otthontalan ember számára nyújtanak segítséget.
A közel két évet felölelő projektben majdnem 50 millió forint áll rendelkezésre: a kiválasztott hajléktalanok különböző tréningeken, OKJ-s képzéseken, jogi és álláskeresési tanácsadáson, családterápiás foglalkozásokon vehetnek részt, majd lakhatáshoz is juthatnak.
Kőszegi József és Seres János a Szabó Dezső utcai hajléktalanszállón élnek. Mindketten a talpraállást segítő program részesei, túl vannak egy két és fél hónapos személyiségfejlesztő tréningen. Egyikük sincs két évnél régebb óta a szállón, s mindketten azt mondják: nem hajléktalanok, csak hajléktalanszállón élnek.
– Nem kell az utcán laknom, mint más társaimnak. Fedél van a fejem felett, gondoskodnak rólunk. Munkába járok, csak otthonom nincs – magyarázza a különbséget Kőszegi József, aki eredetileg a vendéglátóiparban dolgozott közel negyven évig.
Talpra állni a körülmények ellenére
2012-ben került krízishelyzetbe, megszűnt budapesti állása. A tótkomlósi származású József Orosházán kötött ki, nem talált munkát, végül a hajléktalanszállóra került. Jelenleg betegállományban van, egyébként az intézmény konyháján dolgozik. Egy lánya van, azt mondja, tőle nem akart segítséget kérni, neki is megvan a saját élete.
– Próbálok innen – mint mindenki, aki itt lakik – elkerülni. A FogLak program remélhetően ebben fog segíteni. Személy szerint nekem azt jelenti ez a lehetőség, hogy gondoskodnak rólunk, nem hagyják az embert magára, segítséget nyújtanak, mankót adnak – mondja Kőszegi József.
A projekt része nem csak az előkészítő tréning, a későbbiekben lehetőség nyílik szakmaszerzésre: a program 16 résztvevője közül a kiválasztottak takarítók vagy parkgondozók lehetnek. József számára azonban van még egy sarkalatos pontja a projektnek: lakhatáshoz is juthat, ha rá esik a választás. Mint mondja, ez lenne a végső cél: újra önállónak lenni, saját otthonban.
Kitörni, önbecsüléssel
A nyugdíjas korú Seres János Csanádapácáról származik. Németországban, majd Romániában dolgozott. Állása megszűnt, családjával, nejével megromlott a kapcsolata. Albérletbe került, amit aztán nem tudott fizetni, így – ahogy mondja, az egyszerűbb utat választotta.
– Nem tudott senki segíteni, hogy elkerüljem ezt a helyzetet. Sem a lányomra, sem a fiamra nem akartam akaszkodni. Hajléktalanszállóra kerültem, most próbálok kitörni. Portásként dolgozom, igyekszem saját lábra állni – vallja János.
Mint mondja, a program tényleg segít, hogy kikerüljenek a szállóról. A tréningről, melyen részt vettek, azt meséli: olyan dolgok kerültek a felszínre, melyekre addig nem is gondolt. Megnőtt az önbizalma, szabadabban mozog, bátrabban gondolkodik, ez rengeteget segített neki az előrelépésben.
– Látom az alagút végét, úgy gondolom, ki tudok innen kerülni. Odakint nem zavarok senkit, nem kell alkalmazkodnom senkihez, akkor jövök, megyek, kelek, fekszem, amikor én akarok. A program lényege, hogy talpra álljunk, és önálló életet éljünk – summáz János.
Arra a kérdésre, mi lenne, ha sikerülne saját lakást kapnia, csak annyit válaszol: az a mindent jelentené…
