Református szertartás szerint búcsúztatták el a város halottját, dr. Hajdú Mihály professzort február 15-én.
Orosháza díszpolgára január 7-én hunyt el, 81. életévében. Mintegy 150-en vettek részt a gyászistentiszteleten, amelyet a nyelvészprofesszor végakarata szerint tartottak az evangélikus templomban. Az istentisztelet alkalmával a református és az evangélikus iskolák alapítványainak összegyűlt adományokat a család 100-100 ezer forintra kiegészítve fizette be az intézményekben.
Hajdú Mihály a nyelvtudományok doktora, az ELTE professor emeritusa, a nyelvtudomány több ágát is művelte, leginkább a névtant. Neki köszönhető, hogy ez az ág elfogadott lett az egyetemi oktatásban, és népszerű is a diákok körében.
Életútját Bárdos Zsuzsa, a református iskola igazgató-helyettese ismertette. Dr. Kiss Jenő akadémikus, a Nyelvtudományi Társaság elnöke a Magyar Tudományos Akadémia nevében búcsúzott az elhunyttól. Szakmai életútjának méltatásán túl úgy fogalmazott: „Tudta, hogy a tudomány embere sosem tudja befejezni a munkát, legföljebb abbahagyja. Az volt az utolsó időben legnagyobb bánata, hogy teljes tétlenségre kárhoztatva nem foglalkozhatott kedves tudományos témáival, s hogy tudta, nem is teheti többé. Mi most azt érezzük leginkább, hogy az ember, hogy ő is pótolhatatlan. Helyettesíthetjük, de pótolni nem tudjuk. Természetes kedvességét, előzékenységét, segítőkészségét, derűs természetét, tréfára késztető hajlamának kedvderítő megnyilatkozásait bőven volt alkalmunk megtapasztalni. S ahogy egyik, ma már jeles névtanos tanítványa írta róla: – Az egykori néptanító, általános iskolai és technikumi tanár az egyetemen szívvel-lélekkel Tanár maradt. Olyan, akit tudásáért, munkájáért és emberségéért egész magáért egyaránt tiszteli, becsüli és szereti, aki csak ismeri.”
(Fotó: Melega Krisztián)
Dr. Zellinger Erzsébet, az ELTE nyugalmazott docense Hajdú Mihály tudományszervező készségét emelte ki, mint egykori tanítvány, majd mint kolléga idézte alakját, érdemeit az ismeretterjesztés terén is. „Az élet célja nem a földi.” – idézte Gárdonyi Gézát, utalva a szellem tovább élésére, valamint a professzor szellemiségének, munkásságának halhatatlanságára.
A város nevében Németh Béla tanácsnok a professzor szülőföldjéhez és a tanításhoz való viszonyát méltatta. Kiemelte, számára is megtisztelő, hogy egykori tanítványként később ő maga adhatta át a díszpolgári oklevelet.
– Orosháza város lakói, a gyülekezet és mindazok nevében, akik a végtisztességkor rá gondolnak, megköszönöm, hogy ismerhettük, megköszönöm, hogy velünk volt, a családnak pedig megnyugvást kívánunk. Köszönök mindenkinek minden, a Tanár Úrhoz írott, eljuttatott köszönő megnyilvánulást – hangoztatta.
Dr. Blahó János, a Táncsics Mihály gimnázium főigazgatója az egykori alma matertől búcsúztatta a távozót. Ahogy fogalmazott, Hajdú Mihály Márai gondolatok jegyében élte életét: „A halálos ágyon csak akkor pihenhetsz nyugodtan, ha minden nap, minden öntudattal az igazságot szolgáltad.” Ígéretet tett, hogy egykori diákjának emlékét a Táncsics méltóképpen fogja őrizni.
A gyászszertartás végén dr. Hajdú Mihályt szűk családi körben helyezték végső nyugalomra.
