- hirdetés -

Az Orosházi Kórházban az új központi technológiai tömb kivitelezési munkái megfelelő ütemben haladnak. A projekt során új épület építésére és a meglévő épület részbeni felújítására egyaránt sor kerül.

A központi tömbben lesz a diagnosztika, a labor, a sterilizáló, és itt lesznek a központi műtőblokk egységei is. A központi betegirányítás és betegelőjegyzés bevezetésével a vizsgálatra érkezők biztosabban megtalálják az ellátási helyeket. Ennek a szemléletnek további igen kedvező hatását élvezhetik a gyógyulni vágyók, hiszen a várakozási idő csökkenésével számolhatnak.

Jól halad a technológiai tömb építése
Látványos szakaszban a technológiai tömb építése, ami a pályázat része (klikkelj) Fotók: Melega Krisztián

A fejlesztés a TIOP-2.2.4-09/1 pályázati konstrukció keretén belül, közel másfél milliárd forintból valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

131217_szechenyi_terv_logo_zold– Lépésről lépésre haladunk, az eredmények jól láthatók – fogalmaz dr. Duray Gergő főigazgató, a kórházban uniós finanszírozásból megvalósuló beruházással kapcsolatban. – Több alkalommal végigjártam az új technológiai tömböt, szándékomban áll megismerni annak műszaki megoldásait is. Az ellátás folyamatos biztosítása, a gyógyító munka mellett az üzemeltetési feladatok menedzselése is jelentős súlyt képvisel a mindennapokban. Felelős vezetőként érdemi döntéseket, a folyamatokat összefüggéseiben ismerve lehet csak meghozni.

Varga Márk projektmenedzser a kivitelezés aktuális állapotáról elmondta, az újonnan megépülő központi technológiai tömb épületének fagymentesítését a kivitelezők elvégezték: – Az új tömb a napokban nyeri el teljes, végleges formáját, a homlokzati festésre ugyanakkor csak kora tavasszal kerülhet sor. A tetőn kialakított gépészeti térbe valamennyi berendezést beemelték. A kivitelezők a napokban helyezik be az új tömb összes külső nyílászáróját, így a belsőépítészeti munkák már megfelelő temperáltság mellett biztosítottak, ütemesen haladhat a munka. A gépészeti és elektromos szerelések ezt követően tudnak igazán felgyorsulni – fogalmazott a projektmenedzser.

Az orvosi gép-műszer eszközpark részben megújul, így az ellátás korszerűbb feltételek mellett lesz biztosított. Az informatikai fejlesztések is a betegállatáshoz kapcsolódó feladatok hatékony végrehajtását támogatják. A beruházás keretén belül energetikai fejlesztések támogatják a jövőbeni üzemeltetés hatékonyabbá tételét, ezáltal a fenntartási költségek csökkenését. Az eredmény valamennyi érintett számára érezhető előnyöket fog biztosítani. Az egészségügyi ellátások, a kivitelezés időtartama alatt is zavartalanul biztosítottak.

A kórház vezetése ezúton is köszöni a betegek eddigi támogató szellemű hozzáállását és megértő magatartását az esetlegesen felmerülő kényelmetlenségek miatt.

120902_Infoblokk3_ERFA_egyes

(x)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.