Juhász Gergely a Táncsics gimnázium diákjaként ismerkedett meg a rádiózással, majd a a Sláger Rádió, és a Neo FM munkatársa is volt.
A Staféta című sorozatunkban olyan fiatalokat mutatunk be, akik érdekes foglakozást választottak, rendhagyó hobbit űznek, kimagasló eredményeket értek el. A végén pedig át kell adnia a stafétát egy általa érdekesnek talált embernek. Sorozatunk most következő részében Juhász Gergelyt mutatjuk be, aki Sitkei Szabolcstól kapta a stafétát.
Már gimnazista korodban rádióztál, hogy talált meg a lehetőség?
– Másodikos gimis voltam 1997-ben, amikor a Rádió 5900 fiatal műsorvezetőket keresett egy ifjúsági műsorhoz. Két barátommal jelentkeztünk, és be is jutottunk, onnantól hetente egyszer megszólalhattunk az Egy óra az életedből című műsorban.
Az orosházi rádiótól hogyan jutottál el az országos rádiókig, és mi fogott meg ennyire a rádiózás világában?
– Valójában világéletemben ezzel szerettem volna foglalkozni, és ennek megfelelően célirányosan erre a szakmára készültem. Érettségi után a Magyar Rádió Médiaiskolájába jártam szerkesztő-riporter szakra, majd a Szegedi Tudományegyetemen diplomáztam média szakon. Ez idő alatt természetesen folyamatosan rádióztam. Még 1997-ben megkeresett a Rádió 47 – akkoriban két helyi rádió is működött Orosházán – és áthívtak oda, ahol már heti 3-5 alkalommal vezettem műsort a gimnázium mellett. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindig kaptam új lehetőségeket más-más rádióktól. Miután leérettségiztem, elindult Békéscsabán a Rádió1, ott dolgoztam egy évig, majd kaptam egy ajánlatot a budapesti Rádió1-től. Onnan 2005-ben a ma már nem létező Roxy Rádióba vezetett az utam, ahol két éven keresztül délutáni műsort vezettem. 2007-ben áthívtak a Sláger Rádióhoz, ahol egészen a megszűnéséig dolgoztam. Ezt követően a Viva és az MTV zenecsatornáknál zenei főszerkesztő voltam két évig hét közben, a hétvégén pedig a Juventus Rádiónál töltöttem. Onnan hívtak a Neo FM-hez, ahol műsorvezetés mellett zenei főszerkesztőként tevékenykedtem a rádió ellehetetlenüléséig. A Music FM-nél idén februárban kezdtem, a Music Killers című esti dj showt vezetem, és zenei szerkesztéssel is foglalkozom. Nem tudom megmondani pontosan, hogy mi fogott meg ebben a világban, én magát a rádiózást imádom. Talán azért, mert ez egy olyan szakma, ami nagy hatással tud lenni az emberek életére. Hogy konkrét példát is említsek, a Sláger Rádiónál a Bumeráng kitelepült Afganisztánba, és megszólította az ott szolgáló magyar katonákat, akik akkor már hosszú hónapok óta távol voltak a családjuktól, és a haza üzenhettek. Ezeket a pillanatokat belülről átélni elképesztő.
A Sláger Rádiót nagy mérföldkőnek tekinted, miért játszott ekkora szerepet az életedben?
– Minden szempontból nagy mérföld kő volt, azért is, mert amíg élt az a rádió, az volt a szakma csúcsa. Amikor 1998-ban először hallottam a Sláger Rádió adását, azt mondtam, hogy én egyszer ott szeretnék dolgozni. És ezt nagyon komolyan gondoltam, az volt a legnagyobb álmom, hogy oda bejuthassak. 2007-ben ez sikerült is, és nagyon boldog voltam. Olyan szakemberekkel dolgozhattam, akikre nagyon felnéztem, és akiktől nagyon sokat tanultam. Például Bochkor Gáborral szorosabban is dolgoztam együtt, a Bumeráng többször felkért, hogy segítsek nekik kitelepüléseken, Mosolyturnékon.
Eddigi rádiós pályafutásod alatt mi az, amit abszolút sikernek könyvelsz el?
– Szerencsére akad sikertörténet is (nevet). A rádiózásban a hallgatottsági adatokkal lehet lemérni, hogy valami sikeres-e vagy nem. Az én adataim mindenhol jók voltak, hoztam azokat a számokat, amiket elvártak.
Volt egy ötletem a Sláger Rádióban, amire a vezetőség rögtön azt mondta, hogy nagyon jó, és csináljam. Délutáni műsort vezettem, és országos rádiónál a közlekedési információk mindig nagyon fontosak. Egy formabontó dolgot találtam ki a közlekedési hírek kapcsán, saját magamat kapcsoltam helikopterről. Minden délután kvázi saját magammal beszélgettem, bejátszottam magam alá egy helikopterhangot, és úgy mondtam a híreket, mintha éppen az utak fölött repülnék. Nagyon szerették a hallgatók, ezt mindenképp sikerélménynek könyvelem el. Szerencsére többször is volt alkalmam rá a munkám során, hogy tényleg valami nagyot tudtunk adni a hallgatóknak. Például idén tavasszal már a Music FM-nél voltam, amikor nagyon nagy hó helyzet volt március 15-én. Mi voltunk az első jelentős lefedettséggel bíró rádió az országban, akik felismerték, hogy mekkora a baj, és több ezer ember fog a hó fogságában ragadni napokon keresztül. Az egész műsorstruktúrát felborítottuk, és három napon keresztül semmi mással nem foglalkoztunk, csak a hó helyzettel. Aztán júniusban jött a rekordméretű árvíz a Dunán, mi ott voltunk a Római-parton és a gátakon. Ehhez kapcsolódik, hogy a Katasztrófavédelem októberben Sajtó Nívódíjjal tüntette ki a Music FM-et a hallgatóság folyamatos, pontos és hiteles tájékoztatásáért, ez az egyik legrangosabb szakmai díj. Én az ilyen dolgok miatt szeretek rádiózni, hogy adjunk valamit az embereknek, próbáljuk kicsit jobbá tenni az életüket.
Voltak-e kudarcaid, vagy amit annak éltél meg?
– Természetesen voltak, de úgy gondolom, hogy ezek kellenek, ezekből lehet építkezni. Sokszor eszembe jut ennek kapcsán egy mondás: A sikerhez vezető út ciki állomásokkal van kikövezve. Mindig fejlődni akartam, és mindig jobb akartam lenni. A Sláger Rádióban például többször amerikai tanácsadókkal együtt hallgattunk vissza műsorokat, és ők feketén fehéren megmondták, hogy ez nagyon rossz volt, vagy nagyon jó. Voltak olyan megbeszélések, amiket abszolút kudarcnak éltem meg, mert bevittem egy anyagot, amiről azt hittem, hogy nagyon jó, és kiderült, hogy nagyon rossz. De szerencsére ezek megtörténtek fordítva is. Szerintem az ember ezekből és a kudarcokból tud tanulni. Én úgy gondolom, ha valaki érti a szakmáját, folyamatosan képzi magát, alázatos, szorgalmas és lelkes, akkor mindig meg fogja találni a helyét, erre azt hiszem én jó példa vagyok.
A Stafétát B. Papp Lászlónak szeretném átadni, 2012-ben a egészségügyi kommunikációs szakembere címet neki ítélte a Nemzeti Egészségügyi és Egészségipari Kommunikációs Közhasznú Egyesület szakmai zsűrije.
