Egy speciális bizonyítási módszert ismertet az adóhatóság.
A közigazgatási eljárásokban – így a NAV ellenőrzési eljárásában is – általánosan érvényesülő alapelv a hivatalból lefolytatott, a hatóságot terhelő bizonyítási kötelezettség elve. Emellett a NAV revizorai egy speciális bizonyítási eszközt is alkalmaznak, a becslési eljárást.
A becslés egy olyan bizonyítási módszer, amely a valóságos adó, illetve költségvetési támogatást valószínűsíti. Alkalmazására akkor kerül sor, ha az adózó bevételeiről és költségeiről csak részleges adatok, nyilvántartások állnak rendelkezésre. Az adózó tevékenységétől függően helyszíni szemle, próbagyártás, leltározás is elrendelhető. A becsléskor minden rendelkezésre álló adatot fel kell használni, valamennyi bizonyítékot össze kell gyűjteni és azokat együttesen kell értékelni.
Az úgynevezett összehasonlító becslést akkor alkalmazzák, ha a klasszikus módszer nem használható, mert sem a bevételekről, sem a kiadásokról nem állnak rendelkezésre iratok, adatok, illetve más bizonyítékok. Ennek során az azonos időszakban hasonló tevékenységet, hasonló körülmények között folytató adózók jövedelmi viszonyait kell figyelembe venni.
A NAV-nak becsléssel kell megállapítani a magánszemély jövedelmének alapját akkor, ha a bevallása, egyéb jövedelme, valamint az életvitelének, vagyoni viszonyainak összevetése után bebizonyosodik, hogy a kiadásai meghaladják a bevételeit.
A becslési eljárások egyik különleges sajátossága, hogy a becsült adóalap meghatározását követően a bizonyítási teher megfordul. Ez azt jelenti, hogy ellenbizonyítás keretében a magánszemélynek lehetősége van a becsült adóalaptól való eltérést hiteles adatokkal alátámasztani.
